Egyelőre nem érkeztek meg az elnöki hivatalba a petíciós akcióval, illetve a népszavazással kapcsolatos kérdések.
A házelnök a jogállamba vetett bizalom visszaállításáról is tárgyalt a köztársasági elnökkel.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint a kormánynak a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazási kezdeményezése messzemenőkig illeszkedik az európai demokratikus jogállamok hagyományaiba és gyakorlatába.
Orbán Viktor kihangsúlyozta, Brüsszel az elmúlt hetekben egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök akkor hirdetné ki az előrehozott választásról szóló népszavazást, ha a parlament az alkotmánymódosításról döntene, majd határozatot fogadna el a népszavazásról
Az a kérdés, amelyet a választási ciklus lerövidítését célzó, javasolt népszavazás keretében tennének fel, nincs összhangban az alkotmánnyal.
Mária Kolíková szerint a kormány hivatali ideje négy év, ennek megváltoztatása alkotmányellenes.
A polgárok által eddig kezdeményezett hat referendumból egyetlen egy sem szerezte meg a szükséges támogatást.
A népszavazást annak kihirdetését követően 90 napon belül meg kell tartani.
A petíciós bizottság május elején adná át az összegyűjtött íveket az államfőnek.
Az előrehozott parlamenti választásokról akarják megkérdezni az embereket.
Félmillió aláírást szeretnének begyűjteni.
Mellár: az Orbán-kormány lépéseket tesz abba az irányba, hogy kilépjünk az Európai Unióból.
Mi ér többet? A képviselő joga, hogy kitölthesse a mandátumát, vagy a polgároké, hogy vissza tudják hívni a kormányt?
Politikusok helyett inkább jogászok üljenek a petíciós bizottságban.
Az ismert publicista úgy véli, a kormánykoalíció nem fogja maga alatt vágni a fát.
Konzervatívok ellenállása.
Fico nagyon szívesen együttműködne a többi ellenzéki párttal, szeretné ha ők is csatlakoznának a kezdeményezéshez.
Pellegrini szerint ha az állampolgárok egyetértenek a választási időszak megrövidítésével, akkor a kormánynak ki kell írnia a népszavazást.
A Munkáspárt végeredményben hatalomra szeretne kerülni.