A német hatóságok már szabadon is engedték a bevándorlót.
Huszonkilenc éve bomlott fel az NDK.
A német gazdaság 0,1 százalékkal zsugorodott április-júniusban az előző negyedévhez képest.
Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét.
A Hannover és Bréma közötti vasúti forgalmat felfüggesztették.
A jelentés kimutatta, hogy a csirkehúsban egyre több az antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium.
Németország és Közép-Európa együttműködése különösen fontos most, amikor történelmi kihívások övezik Európát.
Az AfD nagyon törékeny kormánykoalíciók nagyon erős ellenzéke lesz.
Leállhat a fejlődés, ha a fokozódó világgazdasági harcok mellé még egy megegyezés nélküli Brexit is befut.
Épp két hónapja, hogy az EU országai meghosszabbították az oroszokat sújtó gazdasági szankciók hatályát. Ehhez képest...
Csak szerettem volna vezetni kicsit - mondta sírva a rendőröknek.
Bár a helyzet nem jó, de nem is tragikus.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök kétnapos látogatást tesz Németországban.
A Destatis adatai szerint a második negyedévben 45 millió 200 ezer foglalkoztatott volt Németországban, 1 százalékkal, 435 ezerrel több mint egy évvel korábban.
A német kancellár hétfőn Sopronba érkezik, ahol részt vesz a határnyitás 30. évfordulójára szervezett ünnepségen.
A szülők a tárgyaláson arra hivatkoznak, hogy a kérelmük folyamatos elutasítása sérti a nemi megkülönböztetést tiltó németországi törvényt.
A DBF bizottsága egyetlen elnökjelöltet talált alkalmasnak a feladatra.
Az ország egészét tekintve a CDU/CSU pártszövetség az első számú politikai erő, támogatottsága 26 százalékos.
Pukkanás vagy politikai földrengés?
A hannoveri városi bíróság archívumában talált irat alapján a gyújtogatásért elítélt és kivégzett Marinus van der Lubbét a náci párt fegyveres szervezetének egyik különítménye szállította a Reichstaghoz, és az épület ekkor már füstölgött.