Maia Sandura 938 390 voks érkezett. Korábbi választásokon az országban egyetlen jelölt sem tudott ilyen sok szavazatot begyűjteni.
Sandu több száz szabálysértésről számolt be, amelyek miatt bírósághoz fordulnak.
Nariskin azzal vádolta meg Washingtont, hogy már felkészítette a moldovai utazásra a "színes forradalmak" amerikai szakértőit.
A tűzoltók hét órán át küzdöttek a lángokkal, amelyek 3500 négyzetméternyi területen égtek.
A szocialista pártot támogató Igor Dodon államfő már gratulált Ceban győzelméhez.
Megoldódni látszik a moldovai patthelyzet.
Moldovában ugyanis a parlamenti választások után kialakult patthelyzet miatt három hónap alatt sem sikerült kormányt alakítaniuk a törvényhozásba bejutott pártoknak.
Szinte hihetetlen, de igaz: Moldovában hullaházba vitték halottakat mosdatni az ittas vezetésen kapott sofőröket.
Az 1945–48 között Moldovában elhunyt magyar hadifoglyoknak és polgári áldozatoknak állítottak az ország fővárosában, Chișinăuban (Кишинёв/Kisinyov) emlékművet.