A robbanásban megsérültek közül két személyt hazaengedtek a miskolci kórházból, hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil.
A Mol korábban azt közölte, hogy amennyiben többségi tulajdonossá válik a NIS-ben, hosszú távon megtartaná a pancsovai finomítót.
A MOL-csoport kötelező érvényű megállapodást kötött a Gazprom Nefttel, amely meghatározza a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban meglévő 56,15%-os részesedésének megszerzésének feltételeit.
Az Egyesült Államok arra számít, hogy január 23-ig megszületik a megállapodás a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) átvételéről Magyarország és Oroszország között - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Sajtóértesülések szerint még decemberben távozik a Slovnaft vezérigazgatói székéből Világi Oszkár, ismert az utóda is.
A közlemény szerint az Adria-vezeték üzemeltetőjének kérése meglepetésként érte a Molt, mivel ez korábban nem volt probléma a Janaffal való együttműködésében, és a szerződésben sem szerepel ilyen kitétel.
A Rákóczi Szövetség a Halzl József Emlékkonferencia és Díjátadó ünnepség keretében november 9-én immár negyedik alkalommal emlékezett örökös, legendás elnökére.
A szállítás biztosítva van Magyarországra és Szlovákiába is.
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a kelet-közép-európai kormányzati beavatkozások negatívan hatottak a második negyedéves eredményre.
Az áldozatok között nincs MOL-alkalmazott.
Az Európai Bizottság véglegesen jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Sloveniját.
Tovább terjeszkednek.
Matovič azzal érvelt, hogy az adóval Szlovákia több pénzt kaphat a magyar tulajdonostól.
Hernádi Zsolt hangsúlyozta: több mint egy évig tartott a hatósági áras üzemanyagár és a Mol mindent megtett az ellátás biztosításáért.
A jelenleg még Slovnaft Polska márkanév alatt működő töltőállomásokkal együtt a Mol csoport csaknem 500 töltőállomáson nyújt majd kiskereskedelmi szolgáltatásokat Lengyelországban.
Csaknem kilenc évig tartó eljárásban nyert pert Horvátországgal szemben a Mol.
„Viták, feszültségek mindig voltak, ezeket kezelni kell, a problémákat meg kell oldani“ – mondta Világi Oszkár, a Slovnaft vezetője
A szokatlanul magas üzemanyagárakra az autósok hívták fel a figyelmet.
A Molnak van elég AdBlue-ja ahhoz, hogy kielégítse a normál fogyasztói igényeket, sőt szeptember óta 20 százalékkal többet kap a gyártóktól.
A független jogi megfigyelők szerint a zágrábi bíróság megsértette az EU tisztességes tárgyalásra vonatkozó normáit és elfogultsággal vádolták a horvát államügyészeket.