Tíz halott, hét sebesült.
Mexikói katonák tüzet nyitottak egy migránsokat szállító kisteherautóra, amely menekülni próbált egy katonai járőr elől Huixtla közelében, Tapachulától mintegy 40 kilométerre, a guatemalai határ mellett.
A brazil elnök egy másik repülőgéppel tér vissza Brazíliába.
A mexikói államfő egy korábbi ügy miatt nem küldött meghívót a spanyol uralkodónak.
A helyi hatóságok és a lakosok remélik, hogy sikerül minimalizálni a károkat és biztosítani a térségben tartózkodók biztonságát.
Egyelőre nem tudni, hogy szervezett bűnözői csoport állt-e a támadás mögött.
Agyonlőttek egy politikust a délnyugat-mexikói Puebla államban pénteken, néhány nappal az országban tartanadó választások előtt
Az építmény egy erős széllökés miatt omlott össze.
Több tucat halálos áldozatot követelt a Mexikót hétvégén elérő hőhullám, egyes területeken az 50 Celsius-fokot is meghaladta a hőmérséklet.
A döntés az után jött, hogy az ecuadori rendőrök erőszakkal behatoltak Mexikó quitói nagykövetségére, és letartóztatták Jorge Glas volt ecuadori alelnököt.
A Red Bull holland versenyzője mögött ezúttal a brit Lando Norris (McLaren) lett a második, a monacói Charles Leclerc (Ferrari) pedig a harmadik.
Már többször meg akarták gyilkolni a mexikói újságírót.
A legvéresebb év mind ez idáig 2019 volt, ekkor az erőszakcselekményeknek több mint 34 600 halálos áldozata volt.
A család beszámolt arról, hogy „nyoma veszett a férfi számítógépének, mobiltelefonjának, valamint egy merevlemeznek”.
A hatóságok adatai szerint az év eleje óta Mexikóban 112 ember halt meg a hőséggel összefüggésben, háromszor annyi, mint a múlt év hasonló időszakában.
García holttestére több lőtt sebbel egy autóban bukkantak.
Az amerikai hatóságok a hétvége során 2400, különböző állampolgárságú illegálisan érkező kitoloncolásáról intézkedtek.
A jelenlegi ütemben a határon történő letartóztatások száma 2021 februárja óta a legalacsonyabb lehet, a hónap hátralévő részére azonban nincs becslés.
Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államok Mexikóval szomszédos határszakaszára.
Az argentin válogatott 2-0-ra legyőzte a mexikói csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.