Bill Gates szerint nyíltan kell beszélni a mesterséges intelligenciának nemcsak az előnyeiről, hanem a negatívumairól is.
Nem új tantárgyról lesz szó, hanem egy úgynevezett kereszttantervi témáról.
A kutatók szerint az eljárás új lehetőségeket nyithat olyan bakteriofág terápiák kifejlesztése előtt, amelyeket a gyorsan változó kórokozók ellen is alkalmazni lehetne.
A mesterséges intelligencia a tehetősebb államokban a munkahelyek körülbelül 14,2%-át veszélyezteti.
A kínai technológiai vállalat közlése szerint az új modell szöveges, képi és videós tartalmak feldolgozására egyaránt alkalmas.
A tajvani statisztikai hivatal előrejelzése szerint a szigetország bruttó hazai terméke 2026 egészében 9,64 százalékkal emelkedhet, ami 16 éve a legerősebb éves növekedés lenne.
A Samsung Electronic dél-koreai cég számára komoly bevételt jelent a chip-gyártás
Elon Musk sötét látomásai a közeljövőről.
Yoshua Bengio, a mesterséges intelligencia egyik úttörő kutatója intő jelnek nevezte a történteket, és arra figyelmeztetett, hogy megfelelő biztonsági garanciák nélkül az ilyen incidensek egyre gyakoribbá válhatnak.
Evidenciaként kellene kezelni, hogy a fejlődő korban lévő gyerekeknél először a természetes intelligenciát kell fejleszteni.
A valódi kihívást az alkalmazkodási képességünk jelenti.
Az ENSZ főtitkára szerint ha a mesterséges intelligencia ilyen hatalmas erejű lesz, akkor irányítani kell.
Sokan kérnek segítséget a bonyolultabb utak megtervezéséhez, 58% az árak összehasonlításánál, 43% a szálláshelyekről írt rengeteg értékelés összevetésénél fordul a mesterséges intelligenciához.
A központi kérdések között szerepelnek a mai világ kihívásai: a pápa kíváncsi arra, melyek azok, amelyekkel mi, a helyi egyházak vezetőiként a világ különböző részein szembesülünk.
Most harap a farkába az AI-kígyó: a mesterséges intelligenciát emberi tartalmakkal tanították "fel", most pedig ő ellenőrzi, hogy helyesen – értsd: a Meta felhasználói szabályainak megfelelően – járunk-e el a közösségi médiában.
Tavaly az AI által generált téves információk miatt a Deloitte tanácsadó cég is többször bajba került.
Születésnapja volt a Bélának, és elfelejtett gratulálni neki a Facebookon? Sebaj! A Meta egy új AI-fejlesztésen dolgozik, amely ezt a feladatot könnyen átveszi a felhasználótól.
A lakosok attól tartanak, hogy az AI „elidegeníti” az emberi kapcsolatokat, és az emberek inkább a mesterséges intelligenciával lépnek majd kapcsolatba, mint egymással.
Úgy túnik, Brüsszelben nincsenek megélhetési kérdések, csak unalmas jólétükben kiagyalt eszetlenség.