Nincs alternatívája az EU-nak, de van helye a kritikának
Az életútját mindenkinek végig kell járnia
00 - Mindenki megkapja azt, ami neki jár
Érdemes ellátogatni a Monostori Erődbe.
Az 1848/49-es eseményekkel foglalkozó egyik legismertebb történelmi film mellett a közmédia csatornáin dokumentumfilmek is lesznek.
Az ünnepségen két rendkívül tartalmas előadás hangzott el Furik Csaba történész, tanár, megyei képviselő, a Szövetség MKP platformjának tőketerebesi járási elnöke, illetve a Szegedi Tudományegyetem tanára, Pelyach István történész jóvoltából.
A közelgő nemzeti ünnepünk hangulatát idézik majd március 12-től négy napon át a Nagy Kokárda Napok.
Az utazási pályázaton 300 ezer forint nyerhető el, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.
Március 15-e alkalmából több felvidéki magyar is magas kitüntetést vehetett át a magyar kormánytól..
Járásszerte megemlékeztek március 15-én az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emléknapján az MKP komáromi járási alapszervezetei.
A császári-királyi hadsereg magyar kiegészítésű ezredeinek többsége külhonban állomásozott.
A rimaszombati Tompa Mihály téren a város önkormányzatának képviselői mellett több más szervezet és magánszemély rótta le némán tiszteletét az 1848-49-es szabadságharc hősei előtt.
Klapka György honvédtábornok szobránál azonban a járványidőszakban is kihagyhatatlan volt a közös Himnusz-éneklés.
Az elmúlt hat év megemlékezéseiről készült filmes, híradós összeállítást láthatták a kedves nézők.
Egységre van szükség!
Kövér László kiemelte: a szabadságszerető magyar és lengyel polgárok ma is érzik és tudják, hogy melyik oldalon a helyük.
A Pont.ma polgári társulás tagjai egy hatalmas kokárdát helyeztek már a reggeli órákban a Petőfi szoborra.
Hogyan ünnepeltek a járásban emlékezők nélkül.
Közös ünneplés helyett.
Közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ünnepi köszöntője.
Az 1848-as forradalom egyik legfontosabb dokumentuma a forradalom követeléseit összefoglaló híres 12 pont volt.
A koronavírus-járvány miatt elmaradnak a március 15-ei ünnepségek, csak a zászlófelvonást tartják meg reggel 8 órakor az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A román kormányt Hargita megyében képviselő prefektus a világjárvány pusztítása közben sem felejt el bírságolni a magyar jelképek miatt.
A téren mindössze néhány ember követte végig az idei nemzeti ünnep egyetlen központi programját.
„az egyedülálló nyelvi, szellemi és kulturális örökséget, amelyet több mint ezer év leforgása alatt a Kárpát-medencében létrehoztunk, megtartjuk, és mindannyiunk javára tovább is gyarapítjuk.”
A koronavírus közbeszólt, és az idei március 15. besorakozik majd azon megemlékezések közé, amelyek valami okból kifolyólag puszta mivoltukban is történelmi eseménynek számítottak.