Komáromi megemlékezés a Jókai- és a Klapka-szobornál: Legyen béke, szabadság és egyetértés! - KÉPEKKEL
A komáromi ünnepségsorozat a hagyomány szerint délután Jókai Mór szobránál, majd a Klapka-szobornál folytatódott. E két helyszín ünnepi szónoka Petneházy Attila, az EMMI miniszteri biztosa és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, a főszervezője pedig a Csemadok Területi Választmánya és Komáromi Városi Szervezete volt.
Az első helyszínen a dunamocsi Vadvirág Hagyományőrző Csoport teremtette meg az ünnepi hangulatot, s Petheő Attila, a Csemadok TV elnöke köszöntötte a jelenlevőket, Naňo Nimród, a Selye János Gimnázium diákja pedig Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét szavalta el. Majd Petneházy Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztosának az ünnepi beszéde következett, aki elöljáróban tolmácsolta a koltói magyar közösség testvéri üdvözletét.
Elárulta: az 1848/49-es magyar forradalomhoz és szabadságharchoz személyes kötődés is fűzi, hiszen az ükapja, Ruttkai Pál Klapka György honvédtábornokkal együtt védte a komáromi várat. Végül kijelentette: a magyarságról szóló legerősebb hittétel Vörösmarty Mihály Szózata, amit nagy átéléssel adott elő.
Farkas Adrianna, az SJG pedagógusa üdvözölte a résztvevőket, Bangha Roland gimnazista pedig A XIX. század költői című Petőfi-verset mondta el. Az újabb helyszínen, ahol szintén tiszteletét tette Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere és több járásbeli település küldöttsége is, az ünnepi szónok Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke volt.
Beszédében kiemelte: az ünnep felemelő érzésére talán éppen akkor van a legnagyobb szükség, amikor a hétköznapjaink kevés örömöt hordoznak, amikor félelem vesz rajtunk erőt, amikor mindannyiunk megdöbbenésére a szomszédos országban háboú dúl, s a menekültek áradata indult szinte világgá, vált néhány óra alatt otthontalanná, nincstelenné, földönfutóvá.
– szögezte le. Majd gróf Esterházy János, felvidéki mártír politikust idézte: „Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága“.
Úgy véli, hogy nekünk is végre talpra kellene állnunk, ha magyarként akarunk érvényesülni a szülőföldünkön. „Mert olyan időket élünk, amikor nincs helye köztünk a széthúzásnak, amikor oktalanság és botorság azt keresni, miként gáncsokodhatunk, miként tehetünk keresztbe egymásnak.
Előbb nemzetrészünkön belül, hogy aztán egységesen közeledhessünk a velünk együtt élőkkel e válságos idők mihamarabbi leküzdése érdekében“ – fogalmazott.
Bárdos Gyula arra sarkallt, hogy ne várjunk másokra, kezdjünk el magunktól így gondolkodni és főleg cselekedni – Komáromban és Pozsonytól egészen Nagykaposig: „Az önpusztító szembenállás helyett fogjunk végre össze, mi, magyarok, hogy az előttünk álló helyi, megyei, országos és európai megmérettetéseken ne találtassunk könnyűnek!“. Végül a 174 évvel ezelőtt megfogalmazott, ám ma is időszerű jelszóval búcsúzott: „Legyen béke, szabadság és egyetértés! Isten áldd meg a magyart!“.
