A 2015 szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.
Élettársa családtagjaira támadt, majd megölte magát egy osztrák férfi Káptalanfán.
Hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjújában.
A demonstráció résztvevői a Kossuth Lajos téren gyülekeztek, majd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt menetével egyesülve a Nádor utca, Széchenyi tér, Lánchíd útvonalon a budai Várba, a köztársasági elnök hivatala elé vonultak.
Új Leopard2 harckocsikat és PzH 2000 önjáró lövegeket vesznek.
A november 14-én kiadott első becslésnél is jobbak az adatok. Akkor a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos gazdasági növekedést jelzett a KSH.
A magyar miniszterelnök természetellenesnek nevezte, hogy két szomszédos, egymást szövetségesnek tekintő állam miniszterelnökei hat, illetve hét éve nem jártak a másik országában.
Magyarország meg tudja tartani előkelő helyét az EU rangsorban.
Magyar kezdeményezésre folytatott a magyar nagykövet megbeszélést pénteken az ukrán külügyminisztériumban, nincs szó berendelésről.
Sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevszkit Macedóniából való kijutásában.
Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az élelmiszeripar egy stratégiai ágazat, melynek fejlesztéséhez a jövőben a kormány mintegy 300 milliárd forintot biztosít.
A Párbeszéd az MSZP-vel közösen indul a jövő évi EP-választáson, de eközben egy széles körű, "Európa-párti szövetség" kialakítására törekszik.
Ha már bebarangolta Magyarország legismertebb pontjait, akkor érdemes az alábbi öt kevésbé ismert, de csodálatos kirándulóhelyet is felkeresnie.
A minden korábbinál jobb magyar-kínai kapcsolatok kedvező hatásai az oktatási, tudományos, kutatás-fejlesztési kooperációk terén is megmutatkoznak
Magyarországi kormánypárti képviselők azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy nyilvánítsa 2019-et II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé.
Közép-Európa gazdasági növekedése kétszer nagyobb az európai átlagnál, amire Kína is felfigyelt - mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE).
Az október 31-ig be nem cserélt régi 1000 forintosokat a bank- és postafiókokban még három évig díjmentesen be lehet váltani azonos címletű törvényes fizetőeszközre.
Jelentette ki Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter kedden Grazban, az európai közlekedési miniszterek informális találkozóján.