Az egyik tűzoltó komoly sérüléseket szenvedett, lőtt sebet szerzett a felső végtagján.
Sérült személyről érkezett bejelentés a rendőrség segélyhívó számára vasárnap hajnalban.
Dél-Afrika a világ egyik olyan országa, ahol a legtöbb erőszakos cselekményt elkövetik, évente húszezer embert gyilkolnak meg.
Őrizetbe vették a chicagói vérengzés feltételezett elkövetőjét, a 22 éves Robert E. Crimót.
A helyi sajtó úgy tudja: a feltételezett elkövető szökésben van.
Az sem zárható ki, hogy a most használt fegyvereket eredetileg nem egymás, hanem a határt védők ellen akarták használni.
A gyanúsítottat a helyszín közelében elfogták. Nincs jele annak, hogy több elkövető lett volna, vagy hogy terrorista cselekményről volna szó.
Több áldozatot követelő lövöldözés volt csütörtökön az amerikai Maryland állam Smithsburg nevű kisvárosában.
Az Egyesült Államokban három városban is lövöldözés volt szombat éjjel és vasárnap reggel, ezekben összesen kilenc ember meghalt, további kéttucatnyi pedig megsebesült.
Lövöldözés tört ki szombat éjjel Philadelphia belvárosában, hárman meghaltak, legalább 11-en megsebesültek - közölték rendőrségi források.
A történtek nyomán a környező iskolákat lezárták.
A lövöldözés a Geneva nevű presbiteriánus templomban történt Laguna Woodsban, egy 16 ezer lakosú településen, amely mintegy 70 kilométerre fekszik délkeletre Los Angelestől.
Két gyermek, egy pedagógus és a lövöldöző is meghalt.
A lövöldözés vasárnap este, néhány órával a francia elnökválasztás eredményhirdetése után történt.
Egy a Twitteren közzétett videófelvételen az utcán rohanó emberek láthatók, miközben a háttérben lövöldözés hangja hallatszik.
Egy ember életét vesztette és legalább húszan megsebesültek, köztük több gyerek.
A DPA információi szerint a támadó állítólag az egyetem hallgatója volt.
A halálos áldozatok mindnyájan síiták voltak, köztük a befolyásos vallásos síita szervezet, a Hezbollah két harcosával.
Egy diák oltotta ki több társa életét és huszonnégy embert megsebesített.
Az egyik rendőrtiszt a lövöldözésben meghalt, a másikukat pedig súlyos állapotban kórházban ápolják.