Magasabb rendű faj-e az ember, vagy éppen az önpusztítás ördögi körébe zárt értelmes állat?
Karinthyt nem hagyja el az ontológiai derű, de körüllengi a melankólia.
Szlovákiai magyar dráma? Ritkán és keveset hallunk róla.
A csallóközi Sex Pistols – ahogyan ők mondanák –, avagy szemtelenül fiatal önazonos huligánok. Ők a Varkocs együttes.
A 2018-ban bemutatott magyar film nem aratott igazán nagy szakmai elismerést.
A pandémia sajnos elvágott bennünket az anyaországi sajtó egy részétől is, szerencsére az Országút is elérhető a neten.
A száz éve született, negyven éve halott Pilinszkyt a hetvenes években a világ legjelentősebb költői közt tartották számon.
A 2007-ben alakult Soulwave zenekar sokáig várt az áttörésre.
Örömmel állapítottam meg, hogy a 19 percnyi címadó szerzemény minden taktusa a mai napig élénken él az emlékezetemben.
Jobb, mint a mintadarab.
A Magyar7 hetilap szerkesztőinek és újságíróinak kulturális kedvcsinálójának újabb része.
Ne fosszuk meg magunkat csodás regényeitől!
Ha valaki a szürke kádári Magyarország színeit keresi, hallgasson bele az 1969–1971 között létezett Kex együttes dalaiba.
Robert Merle 1972-ben megjelent posztapokaliptikus regényének bérelt helye van a könyvespolcomon.
Átjárja az ember szívét a felismerés, de jó, hogy itt élek, itt élünk ezen a nagy laposon, amit Csallóköznek hívnak.
A Magyar7 hetilap szerkesztői és újságírói kulturális kedvcsinálójának újabb része.
A Szeremley Rizlingben ott dobog egy úriember szíve és egy darabka, elmúlóban levő Magyarország.
Mert nagy idők eljövetelekor az istenek tanácsára hajót kell ácsolni.
A zenekar azért érdekes a számomra, mert mesterfokon vegyíti a jazz, a funky, a reggae, a hard rock, a thrash metal és a hardcore metal elemeit.