Az 1965-ben épült lévai vasúti felüljáró kálváriája 2010-ben kezdődött.
A rendőrök az R1-es gyorsforgalmi úton megállították egy autó sofőrjét gyorshajtás miatt. Az ellenőrzésnél az is kiderült, hogy az autó vezetője alkoholt fogyasztott.
Csodával határos módon épp bőrrel úszta meg a kalandot a 77 éves sofőr és 88 éves utastársa.
A jármű az elválasztó sáv szalagkorlátját szakította át, így került a Budapest felé vezető oldalra.
Az október 23-i ünnep miatt közlekedési korlátozásokra számíthatnak a sofőrök a magyarországi autópályákon - hívja fel a figyelmet a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság.
Megyei segítség a szigetre szorult falvaknak.
A kormányfő szerint több út és híd is balesetveszélyes állapotban van.
Az őszi időszakban fokozottabban kell számítani vadak megjelenésére az utakon, nemcsak erdős területek közelében, hanem akár lakott területen belül is.
Bonyolódik a közlekedés Párkányban.
Végleg eltiltották a járművezetéstől azt a nagymihályi járásbeli férfit, akit a rendőrség több alkalommal is ittas vezetésen ért.
Autós, figyelem!
És ki hozza vissza a biciklit?
Hogy is van ez miniszter úr?
Erős idegrendszerre volt ma szükségük a fővárosba közlekedőknek.
Szeptember eleje az év egyik legveszélyesebb hete útjainkon.
A furgont vezető szlovákiai férfi nagy sebeséggel rohant bele egy cseh autószállító kamionba.
Megdöbbentő közöny.
Ajánlatos komolyan venni a rendőröket.
A sofőr vérében a rendőrőrsön végzett alkoholos vérvizsgálat 2,1 promilt mutatott ki.
A bősi felüljárón áthaladó autók száma is meghaladja a 10 ezret. Ez a helyzet mára sem javult, ezért határozott úgy a városi képviselő-testület, hogy zöld utat ad az elkerülő út megépítésének.