1969 áprilisában tették le az első szlovák autópálya-szakasz alapkövét Malacka és Lamacs között.
Nagyobb utasforgalomra számít, ezért megerősített járatokkal készül a húsvéti ünnepekre a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK).
Az esemény során az érintett utcák teljes- vagy részleges lezárására kerül sor.
Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Komárom és Bábolna között burkolatjavítást végeznek a külső sávban.
Megszületett a döntés: a húsvéti ünnepek után kezdődik meg a lévai felüljáró felújítása, amit a renoválás idejére, a tervek szerint 8 hónapig teljesen lezárnak majd a gépjárműforgalom elől.
A Zselíz és Lekér között húzódó I/76-os útszakaszon hosszú évek óta az átlagosnál is több közlekedési baleset történik, amelyek sok esetben halálos kimenetelűek.
Újra felbukkanhat Budapesten a faros Ikarus, amelynek annak idején mindenki a fenekét csodálta.
Nem árt előbb elindulni, ha időben célba akarunk érni.
Bizonyos napokon ingyenes lesz a tömegközlekedés Prágában: az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén is érvényben lesz.
A Lévai Járási Hivatal közlekedési és közúti főosztálya február 22-én kiadott közleményéből kiderül, hogy a II/580-as közúton – március 1-jétől – az úttest rekonstrukciója miatt részleges útlezárást rendel el.
A szabálysértések csaknem a negyede gyorshajtás volt.
Kaphatunk-e kártérítést a kátyúk miatt? Miért alakulnak ki újra és újra a kátyúk útjainkon? Melyik a kátyúknak legellenállóbb autómárka?
A magyarázat abban rejlik, hogy a sofőrök pont ezen csoportja okozta a 2018-as évben a legtöbb halálos balesetet.
A magyar-szlovák határon Vámosszabadi és Medve közötti híd a szlovákiai közútkezelő részéről a ,,nagyon rossz" minősítését kapta.
Az utak csúszósak, kocsik torlódnak a fővárosban. Nógrád és Gömör térségében fokozott csúszásveszély.
Február közepétől a főváros történetének legnagyobb szabású forgalomkorlátozásai lépnek életbe Pozsonyban a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építése, valamint a Malomligeti út átépítése miatt.
A meteorológusok másodfokú fagyriasztást adtak ki több észak-szlovákiai járásra.
Katamarán szállítaná az utasokat Pozsonyba.
Az új autóbuszpályaudvar építése miatt hónapokra megbénulhat Pozsony központja.