A munkaerőpiac igényeihez és a kilencedikesek számához próbálnak alkalmazkodni.
Idén nem elégedetlenkednek a középiskolák, de két éve komoly gond volt a felvehető diáklétszámokkal.
Amióta tanács dönt a felvehető gyerekek létszámáról, annak tagjai nem kérik ki az iskolaigazgatók véleményét, mint ahogy azt korábban a megyei képviselők tették.
Némely középiskolánkban több éves tendencia, hogy jóval kevesebb diákot tudnak csak felvenni első évfolyamba, mint amennyi jelentkező van.
A szexuális nevelés az iskolákban már évek óta vita tárgyát képezi a társadalomban.
Az érettségizők úgy lépjenek ki az életbe, hogy ismerik a jogaikat, és élnek is velük.
Kedvezménycsomagot állított össze a duális képzést vagy hiányszakmát választók számára Nagyszombat megye.
A Közép-európai Alapítvány égisze alatt működő Felvidéki Fejlesztő program célja a középiskolai oktatás hatékonyságának elősegítése.
A Kassa megye által fenntartott 63 középiskolából eddig 9-be vettek fel Ukrajnából érkezett diákokat, szerdáig összesen 33-an jelentkeztek, közülük 26-ot vettek fel.
A felvidéki magyar középiskolások a magyar nyelvvel kezdték az írásbelizést.
A Kassa megye fenntartása alá tartozó 63 középiskolában összesen 5283 diákot tervez felvenni a következő tanévre. A jelentkezési lapok leadási határideje március 20.
Átmenetileg javult a helyzet, de már készülnek az omikronra.
A legtöbb diák már csak a téli szünet után ül vissza az iskolapadokba.
A 2022-es érettségi vizsgákkal kapcsolatban már született egy petíció annak eltörlésére, amit eddig több mint 18 ezren írtak alá.
Szeptembertől érvénybe lép a Nagyszombat Megyei Önkormányzathoz tartozó középiskolák strukturális átalakítása.
Nemes kezdeményezés eredményeképpen kapnak értékes, magyar szíveket melengető ajándékokat a magyar iskolák végzősei a Felvidéken is.
A rendkívül rossz járványhelyzettel indokolja döntését a megye.
Egyezségre akar jutni az iskolák mielőbbi megnyitásáról.
A 13 iskola közül éppen a két déli térségben levő szakközépiskola kapta a legmagasabb anyagi támogatást.
Azok a szülők, akik nem küldik a gyerekeiket iskolába, és otthon maradnak velük, továbbra is megkapják az ápolási díjat.
Ahány megye, annyi megoldás.
Könnyebben jutnak uniós pénzekhez Besztercebánya megye középiskolái.
Nem lenne kifizetődő a tanév utolsó hetében az iskolákat, a kollégiumokat és az étkezdéket teljes kapacitással üzemeltetni, hiszen a diákok részvétele önkéntes.
A felvételi vizsgát június 15. és 30. között tartják a nyolcosztályos gimnáziumokban.