Csak két kivétel akad.
A kutya már évek óta ott van elásva, hogy az állam a biztosítottjai után nem fizet adekvát összeget.
2022. 02. 22-én éjjel 2 órakor jött a világra.
2022 első újszülöttjére a dunaszerdahelyi kórházban január 2-ig kellett várni.
Két páciens szorul gépi lélegeztetésre.
Közelebb vannak egy válsághelyzethez, mint bármikor korábban.
Fiúból született több.
Tragédia lett a gyertyagyújtás vége.
Nehéz év után és nehéz év előtt a szlovákiai egészségügy. Ennek legnagyobb vesztesei pedig a betegek.
Poszt covid szindróma?
Mindezt egy alapos adatelemzés, valamint az egészségügyi minisztériummal folytatott megbeszélés előzte meg.
A közzétett adatok szerint a kórházban kezelt páciensek közül csak egy van beoltva.
Hat hónap után erősen javallott a harmadik oltás!
A kórházakról szóló reform második olvasatba került annak ellenére, hogy a Sme rodina képviselői nem szavazták meg.
60-70 százalékkal csökkenti a kórházba kerülés és az elhalálozás esélyét.
Zavartalanul folyik a tervezett műtétek végzése, a betegek minden ellátást megkapnak.
Szerencsére senkinek nem történt baja, de több műtétet el kell halasztani.
Hogy időben felismerhető legyen a mellrák.
A kormány 575 millió eurót különített el erre a célra.
Megszállott sebész, aki főleg a nagy ízületek elsődleges és revíziós pótlására szakosodik.