Arról, hogy lehetnek-e nézők, júniusban születik döntés, az azonban már márciusban eldőlt, hogy külföldi drukkerek nem vehetnek részt a játékokon.
Elmarasztaló ítélet esetén Juki Kitazumi három év börtönbüntetéssel sújtható a mianmari junta által a hatalomátvétel után módosított büntető törvénykönyv szerint.
Nisimura Jaszutosi: túl korai megítélni azt, hogy ki kell-e terjeszteni a korlátozásokat.
A nyomozás során fény derült arra, hogy japán szerverről hajtotta végre a támadást a Tick nevű kínai hekkercsoport.
A japán vírushelyzetet azért is árgus szemmel figyelik szerte a világon, mert idén július 23. és augusztus 8. között Tokióban rendeznék meg a tavalyról elhalasztott nyári olimpiát.
Ez az üzenet leginkább Kínának szól.
A létesítményt üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (TEPCO) várhatóan két év múlva kezdi meg a víz tengerbe engedését.
A tíz évvel ezelőtti fukusimai katasztrófa áldozatairól emlékeznek meg Japánban.
Eddig körülbelül 4,48 millió belépőt adtak el az olimpiára, és 970 ezret a paralimpiai játékokra a hivatalos jegyértékesítő weboldalon keresztül,
Az amerikai földtani intézet 7,1-es erősségűnek minősítette a rengést.
Az elmúlt évek japán filmterméséből 30 alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF PLUS Online Japán Filmfesztiválon.
A statisztikai adatok azt mutatják, a nők és a gyermekek körében gyakoribbak az öngyilkossági esetek, mint a férfiaknál.
Szakaj Manabu kabinetfőnök-helyettes egy pénteki sajtótájékoztatón "teljes mértékben" tagadta, hogy ezek a "nem tényszerű" állítások igazak lennének.
A sportolók mellett az üzleti utazókra is vonatkozik a tiltás.
Mostantól vészhelyzet van Tokió és három vele szomszédos prefektúrán kívül további hétben, így az már a lakosságnak több mint a felét érinti.
Vészhelyzetet hirdettek Tokióban és a szélesebb agglomerációban.
Több évtizeddel ezelőtt Biden még mint szenátor megkérdőjelezte, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége-e megvédeni Tajvant.
A japán ügyészség vádat emelt a kiotói animációs stúdió felgyújtója ellen.
Még ma is igaz: nehéz elnyerni a bizalmukat.
Hekkertámadás érte a japán atomenergia-ipari felügyeletet.