Irán addig folytatja az ellenállást, ameddig az agresszor meg nem bánja tettét - jelentette ki kedden Maszúd Pezeskján, a síita állam elnöke.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, az Egyesült Államok jelenleg csak visszafogott tárgyalást folytat, miközben az iráni gazdaság állapotát figyeli.
Teherán azt követeli, hogy az Egyesült Államok adja fel az iráni kikötők blokádját és vonja vissza fegyveres erőit a térségből.
Hétfőn újraindulhatnak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között a Hormuzi-szorosról és az iráni atomprogramról – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közölte, Irán és más közel-keleti országok azt kérték Washingtontól, hogy halassza el a tervezett csapást, mivel körvonalazódott egy megállapodás.
A szakértő szerint a kőolajpiaci helyzet továbbra is rendkívül feszült, ugyanakkor a kockázatok jellege az elmúlt napokban ismét megváltozott.
Az amerikai haderő közel-keleti irányítási törzsének közleménye szerint ez volt a 13. egymást követő éjszaka, amikor az amerikai hadsereg iráni célpontokat támadott, az akció több mint két órán át tartott.
A USA szerda este indított újabb támadást iráni célpontok ellen azzal a céllal, hogy csökkentse a síita állam azon katonai képességeit, amelyekkel a polgári és kereskedelmi hajózást fenyegeti a térségben.
Donald Trump elnök csütörtök este a nemzethez intézett beszédében azt mondta, hogy az Egyesült Államok "nagy győzelmet arat Iránban".
Az amerikai elnöknek teljesen igaza van: ellentételezés illeti azt, aki biztosítja a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását a Hormuzi-szoroson - szögezte le Abbász Aragcsi.
Az amerikai hadsereg Közel-Keletért felelős irányítási törzse washingtoni idő szerint kora este jelentette be, hogy nem sokkal korábban az elnök utasítására megindult a katonai művelet.
A zárlat értelmében az iráni illetőségű, illetve iráni kikötőbe tartó és onnan elinduló hajókat megállítják.
A nép akaratának nevezte szombaton közzétett írásos üzenetében Modzstaba Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, elődje és apja, Ali Hamenei halálának megbosszulását.
Az ankarai NATO-csúccsal egyidőben kiújult az iráni konfliktus: van-e esély gyors fegyvernyugvásra? Teljesíthető vállalás-e a védelmi kiadások további növelése? Kiss Rajmundot az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjét kérdeztük.
Valóban stratégiai fordulat történt az orosz–ukrán háborúban Kijev javára? Közelebb hozza az ukrajnai békét az iráni konfliktus lezárása? Jarábik Balázs elemzőt kérdeztük.
Az alelnök elmondta, a Dohában közvetítők útján zajló tárgyalások folytatódnak, és hamarosan a "nukleáris ügyek" is napirendre kerülnek.
A Hormuzi-szoros újranyitása kulcselemét képezi a Washington és Teherán között korábban létrejött keretmegállapodásnak.
Irán és az Egyesült Államok kölcsönösen a tűzszünet megsértésével vádolják egymást.
A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata arról számolt be, hogy szombaton megtámadtak egy tankert a Hormuzi-szorosban.
Irán: az Egyesült Államok megsértette az ENSZ Alapokmányát és a két ország közötti háborút lezáró memorandumot.