Ma még két repülőgép landolását várják.
A legkeményebb csapások csak most következnek az amerikai hadsereg részéről, közölte a külügyminiszter.
A NATO nem fog részt venni az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított katonai műveletében - jelentette ki Mark Rutte.
Kuvait tévedésből lelőtt három amerikai katonai repülőgépet. A pilótáknak sikerült katapultálni. Támadás ért egy szaúd-arábiai kőolajfinomítót. Katarban leállították az LNG-termelést. Összefoglaló.
Az Egyesült Királysággal ellentétben, amely engedélyezi az Egyesült Államoknak, hogy a régióban található bázisait felhasználja iráni rakéták és rakétaindító állások megsemmisítésére, Németországnak nincsenek hasonló bázisai a régióban.
A belügyminisztérium legalább háromszor küld kimenekítő repülőgépet a héten a Közel-Keletre.
Az új rendelkezések célja, hogy gyors és átfogó választ adjanak az ország különböző pontjain a harci cselekmények által érintett lakosság szükségleteire.
Egy másik nyilatkozatban Donald Trump elégedettségét fejezte ki a katonai műveletek állásával.
Moszkva felháborodással és mély sajnálattal fogadta Hamenei ajatollah, a családtagjai és magas rangú iráni tisztviselők amerikai és izraeli rakétatámadás miatt bekövetkezett halálának hírét.
Terrorcselekmények fokozott veszélyére figyelmeztetnek Németországban az iráni konfliktus eszkalációja kapcsán.
A piaci szereplők az olajárak meredek emelkedésére számítanak.
Zűrzavaros állapotok a reptereken.
A muszlim világban nagy felháborodást váltott ki az Irán elleni támadás.
2024-ben a globális kőolaj- és kőolajtermék-fogyasztás mintegy ötöde – napi átlagosan 20 millió hordó – haladt át a szoroson.
Egyelőre nem ismert, ki követheti a szombati amerikai-izraeli légicsapásokban meghalt vallási és politikai vezetőt.
Kora reggel Iránból indított rakétasorozatok ébresztették az izraelieket az ország nagy részén vasárnap.
Donald Trump amerikai elnök szerint ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat.