A rendőrség elsősorban a régi járművekből származó hulladék jogtalan lerakásának, gyűjtésének és megfelelő engedély nélküli szétszerelésének ügyében nyomoz.
Nagymegyer hulladékgazdálkodásának kulisszái mögé tekinthetünk Lenče Róbert, a Városi Műszaki Szolgáltató Kft. ügyvezetője segítségével.
További 27 millió eurót kapnak a megyei önkormányzatok a kulturális örökség helyreállítására.
Pozsonypüspökiben már évek óta gondot fordítanak arra, hogy felszámolják ezeket az illegális hulladéklerakó helyeket. Emellett igyekeznek nyomást gyakorolni a magánszemélyekre is, hogy a telkeiken felhalmozott hulladékot eltávolítsák.
Hosszú évek után elmozdulni látszik a vereknyei hulladéklerakó ügye.
Úgy látszik, az illegális szemétlerakatok ellen született törvényeket Szlovákia lakossága szereti figyelmen kívül hagyni.
December végén elkezdték az egykori Juraj Dimitrov Vegyi Művek után maradt mérgező vegyi hulladéklerakó felszámolását Pozsony-Vereknyén (Vrakuňa).