A béke és stabilitás előmozdítása érdekében Ukrajna folyamatos támogatása az első számú prioritás.
Terítéken van a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának leváltása – jelentette ki a kormány ülését követően Ódor Lajos miniszterelnök.
Szokatlannak nevezte, hogy közel egy évig maradjon hivatalban egy ideiglenesen megbízott kormány.
A Szövetség párt elnöke, Forró Krisztián szerint pártja a kormánytól a helyzet lenyugvását várja.
Szlovákia alkotmánya nem ismeri sem a szakértői, sem a hivatalnokkormány kifejezést, kormányra viszont szükség van.
A polgárok megérdemlik, hogy az országnak kulturált és felelős kormányzása legyen az előrehozott parlamenti választásig.
Ezen a héten is nagyító alá vettük a közélet legfontosabb eseményeit.
Az államfő Ódor Lajos társaságában a TA3 hírtelevízió vendége volt.
Robert Fico kifogásolta a hivatalnokkormány néhány tagját, akinek a neve nyilvánosságra került.
Fico nem kapott meghívót.
Ő maga is jelölne néhány személyt, másokat viszont nem.
Korrektnek tartja a jelöléseket.
A leköszönő kormányfő szerdán délután Zuzana Čaputová államfőnél járt, aki tájékoztatta a hivatalnokkormány tervezett összetételéről.
A Hlas-SD vezetője szerint más kérdés hivatalnokkormányt kinevezni, és más bizalmat szavazni neki a parlamentben.
A rendkívüli ülést a Smer-SD kezdeményezte. Azt akarja elérni, hogy a parlamenti választás július 1-én vagy 8-án legyen.
A média által nyilvánosságra hozott miniszterjelöltek között olyan személyek neve is szerepel, akiknek kinevezése nem merült fel...
Zuzana Čaputová köztársasági elnök az "alkotmányos szokásoktól" eltérően járt el, amikor a hivatalnokkormány tagjairól nem egyeztetett a parlamenti pártokkal, ezért az OĽANO képviselőitől nem várhatja el annak támogatását.
Hivatalnokkormánya és Ódor Lajos személyében magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának, előreláthatólag május 15-tól.
Robert Fico, a Smer elnöke közel egy órán át tartó sajtótájékoztatóján elemezte a kialakult helyzetet. A baloldali pártelnök elsősorban Zuzana Čaputovát bírálta.
A miniszterek személyét illetően vannak még találgatások.
Elfogadta Zuzana Čaputová köztársasági elnök felkérését a miniszterelnöki tisztségre Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) elnökhelyettese.
Mediális értesülések szerint Ódor Lajos lehet az új miniszterelnök.
Ha Zuzana Čaputová államfő a hivatalnokkormány felállítását szeretné elérni, akkor ennek érdekében tárgyalnia kell az OĽANO-val, ő azonban egyelőre nem kommunikál a mozgalommal.
Felszólította az államfőt, hogy azonnal hívja össze a parlamenti pártok elnökeit.