Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Szörnyű gyermekbántalmazási ügyben nyomoz a nagyszombati rendőrség: egy apa és egy anya éveken át súlyosan bántalmazta négy gyermekét.
Az SaS a gyónási titok megváltoztatását kezdeményezi. Ez pedig óriási tiltakozást váltott ki a konzervatív körökben.
Indítványozták az őrizetbe vételét.
Szavakat is nehéz találni az ilyen mértékű emberi kegyetlenségre.
Mikulec és néhány másik képviselő kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatót az ügyben.
Amíg nem változunk meg mi, felnőttek, amíg nem szentelünk sokkal több tényleges figyelmet a saját gyerekeinknek, sok minden nem fog változni ezen a téren.
Hamran István országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy lefoglalták a tettesek mobiljait, ennek révén sok adat birtokába jutottak, ezeket most elemzik.
A férfi a gyerek anyját is bántalmazta, fenyegette, félelemben tartotta.
Szégyelli magát azért, hogy az egyház „szemet hunyt” a bűncselekmények felett és „eltussolta” őket, és bocsbocsánatot kér ezért a „kudarcért” és az áldozatoknak okozott fájdalomért.