2022. január 8., 12:59

Lincshangulat Annamajorban

Mint arról korábban már beszámoltunk, egy fiatalkorúakból álló banda január 2-án a helyi szövetkezet Annamajor határában található udvarán leitatott és tettleg bántalmazott, majd meztelenre vetkőztetett egy 11 éves helybeli kislányt. Az "eseményről" az elkövetők barátnői videófelvételt is készítettek.

Itt történtek a bűncselekmények
Annamajor település táblája
Fotó: Archívum/ma7

Az ügy nagy felháborodást keltett mind a helyiek, mind a környéken élők körében. A Markíza kereskedelmi tévécsatorna információi szerint a közösségi oldalakon már egy tiltakozó akciót szerveznek. Ebben felszólítják az embereket, hogy vonuljanak az egyik - az esetnél állítólag ugyancsak jelen volt - lány szüleinek házához.

A történtek számos politikust is felháborítottak. Grendel Gábor (OĽaNO) kezdeményezésére Juraj Kúpa a parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke rendkívüli ülést hívott össze.

Az ügy kapcsán Boris Kollár házelnök a koalációs tanács soron következő ülésén szeretné meghallgatni Roman Mikulec belügyminisztert, milyen módon kívánja korlátozni a fiatal korúak efféle molesztálását és hogyan akar véget vetni az ilyen bűncselekményeknek. A tárcavezető visszaüzente, hogy szívesen találkozik a parlament elnökével, de megjegyezte, hogy nem kellene fölöslegesen hangulatot kelteni, hagyják az egészet a rendőrökre.

A bűnöldöző szervek rablásként vizsgálják a történteket, de nem zárták ki azt sem, hogy további jogi szempontok alapján is nyomozni fognak.

Hamran István országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy lefoglalták a tettesek mobiljait, ennek révén sok adat birtokába jutottak, ezeket most elemzik. Mint megjegyezte:

a rendőrség olyan ismeretek birtokában van, amelyekkel sem a sajtó, sem a nyilvánosság, sem a politikusok nem rendelkeznek.

Vizsgálják a korábbi hasonló eseteket is. Felszólították azokat, aki tudnak ezekről, hogy jelentkezzenek a rendőröknél és osszák meg ismereteiket velük.

Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy a sértett édesanyja értesítette a rendőröket, akik állítólag azt válaszolták neki, amíg nem ölnek meg egy gyereket, ők semmit sem tehetnek. Ezzel kapcsolatban a rendőrség főnöke kijelentette, hogy komplex vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, vajon nem söpörtek-e valamit a szőnyeg alá.

A közösségi oldalakon meghirdetett tiltakozó akciót a rendőrség felbujtás bűncselekményeként fogja fel és emlékeztet arra, hogy érvényben van a gyülekezés tilalma is.

A falu önkormányzata a járőrök megerősítését szeretné, tervezi az iskolatanács összehívását és további megelőző intézkedéseket is foganatosítani kíván.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.