Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Boris Kollár, a Sme rodina párt és a szlovák parlament elnöke támogatja a 13. nyugdíj bevezetését, ám amennyiben az új koronavírus okozta válság hosszabb ideig eltart, valószínűleg nem lesz rá az államnak fedezete.
A szolgáltatások, a vendéglátás, vagy a kiskereskedelem többi része nehéz idők elé néz, hiszen a korlátozások lényegében leállították a működésüket.
Az intézkedések megterhelik a költségvetést, viszont a járvány befejeződése után talán gyorsabban visszaállhat a gazdaságunk a normális üzemmódba.
A kormány bemutatta hét pontból álló intézkedéscsomagját az új koronavírus-járvány által sújtott gazdaság támogatására.
A kormány nem törli el teljesen az egészségbiztosítási és társadalombiztosítási járulékok fizetési kötelezettségét.
A forgatókönyvek 1,4 és 9,4 százalék közötti visszaeséssel számolnak.
Pozsonyban mintegy négyezer hajléktalan ember él, akik nem tudják betartani a higiéniai előírásokat.
Az egészségünk mellett gazdasági kérdés is a koronavírus terjedése, illetve a pandémia hosszúsága. Leginkább a kis- és középvállalkozók érezhetik meg a helyzet negatív gazdasági következményeit.
Az idei és a már tervezés alatt álló 2021-es költségvetést is teljesen újra kell gondolni a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Egyre több a közös gazdasági fejlesztés a két ország között.
... de másodikra nem. Van egy komoly csavar a dologban.
Az UEFA, vagyis az Európai Labdarúgó-szövetség nemrég közzétette azt a gazdasági elemzést, amelyből az is kiderül, hogy tájainkon éppen Szlovákiában éri meg a legkevésbé focistának lenni.
Az előrejelzés szerint Kína a jövő évtől várhatóan olyan új gazdasági stratégiába kezd, amelyben a növekedés minősége kerül előtérbe, a növekedési ütem rovására.
Bordács Balázs 2013-ban alapította vállalkozását, a BGB Solutions s.r.o.-t.
A lassan tarthatatlan körülmények miatt munkabeszüntetés jöhet több nagy magyarországi üzletláncnál.
Gazdasági háború előtt?
Az elmúlt fél évben 6 százalékkal emelkedett a nyers tej felvásárlási ára.
Mindkét autóóriás vezetői azt hangsúlyozzák, az együttműködés nem jelent fúziót.
A magyar lakosság GDP-arányos nettó vagyona 70-ről 107 százalékra nőtt 2010 és 2018 között, ez a 37 százalékpontos növekedés megegyezik Szlovákia GDP-arányos nettó lakossági vagyonának a teljes értékével.
A kelet-európai tagállamok közül sehol sem magasabb a minimálbér 5 eurónál, és a nyugati tagállamok közül csak Portugália (3,94 euró) tartozik még ebbe a csoportba.
Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán ismertetett prognózisában.
A szeptemberi adattal (5,04%) összehasonlítva a munkanélküliség aránya 0,10 százalékponttal, az egy évvel korábbi adattal összehasonlítva pedig 0,29 százalékponttal csökkent.
"Az elmúlt években megszokhattuk, hogy akadnak ellendrukkereink, a gazdasági folyamatok alakulását azonban nem kívánságok (...) határozzák meg".