A nyereség az előző évhez képest 93 százalékkal nőtt.
Parázs vita a fürdő fejlesztéséről a helyi önkormányzati ülésen.
A 2015 óta zárva tartó, leromlott, egyes szakvélemények szerint veszélyes állapotban lévő Galandia termálfürdő felújítása Galánta város számára jelenleg a legégetőbb feladatok közé tartozik. A hírhedté vált, folyamatos problémákkal küszködő intézmény élére január végén új
A budapesti fürdők annak ellenére is erős évet zártak, hogy a júniusi strandszezont gyakorlatilag elmosta az eső és a hideg.
A város új tobogánokkal, fedett medencével, geotermális furattal és illemhelyekkel bővítené a fürdőkomplexumot.
A költségek mintegy 1,2 millió eurót tesznek ki.
A Közegészségügyi Hivatal a fürdőszezon elején közzétette azoknak a természetes fürdőhelyeknek a listáját, amelyeket fürdőzésre alkalmasnak talált
A párkányi Vadas Thermal Resort négy évtizedes múltját ünnepelték.
A dunaszerdahelyi Thermalpark jól teljesített a 2017-es esztendőben is, 3,5 millió eurós forgalmat bonyolítva le. A látogatók száma pedig meghaladta a 410 ezret.
Bodrogközben - a nem túl tiszta vizű folyóinkon kívül - nem tudunk igazán alkalmas helyet a fürdésre. Viszont nincs messze Tarcal
A gazdasági válság hatása érződik a párkányi fürdőben is. 2009-hez képest tavaly 15 ezer emberrel kevesebben strandoltak a Vadasban. Idén megpróbálják behozni a lemaradást.