Folytatja a Vágsellye, Gúta és Komárom közötti másodrendű út felújítását Nyitra megye önkormányzata.
A kreatív központban nyílt műhelyek és innovációs műtermek kapnak helyet.
Szlovákiában több tucat városi uszoda van, és szinte mindegyiknek szüksége van a felújításra enélkül leginkább a bezáráshoz vezet az útjuk.
A kultúrát nem szabad bezárni, elrejteni, hanem ki kell vinni az emberek közé.
Az ünnepség keretében átadott pajta a jövőben a harcművészeti iskola mindennapos képzéseinek, táncházak, kiállítások, koncertek, előadások, pajtaszínházak helyszínéül szolgál majd.
Kórházak rekonstrukciójára és építésére eredetileg 286 millió eurót szántak volna, a megszorító intézkedéseket követően ez 212 millióra csökkent.
Hozzávetőleg 900 ezer euróból újították fel az intézményt.
Ünnepélyes keretek között felavatták Girálton a felújított I. világháborús emlékművet, a girálti kőoroszlánt.
A közbeszerzési eljárás lezárulta után a zöldterület-kezelő vállalat azonnal elkezdené a munkálatokat, amelyek a tervek szerint körülbelül 10 hónapig tartanak majd.
Az új házak és lakások ára még a korábbi éveknél is gyorsabb ütemben növekedett idén.
Fülek önkormányzatának pályázata a papréti bérházak közötti járdák teljes felújítására és a Daxner utcában található egyes járdák felújítására sikeres volt.
Az önkormányzat a napokban indítja el a Koháry téren található koncertterem épületének külső felújítását.
Az elmúlt húsz évben üresen álló épületet felújították, megszépült környezetben működik tovább a községi hivatal.
Mindig öröm, ha egy-egy enyészetté vált műemlék akár az utolsó előtti órában is megmenekül.
Nemrég befejeződött a kaszárnyaépület tetőszerkezetének több szakaszban történő felújítása.
Az egyik, váralját érintő projekt célja a szennyvízcsatorna- és a vízvezeték-hálózat bővítése 407, illetve 234 méterrel.
Rimaszombat városa 250 ezer eurós kölcsönből fedezi az érintett járdaszakaszok felújításának munkálatait.
Néhány éve már több munkálatot lefolytattak.
A nemzeti kulturális műemléket viharok rongálták meg.
Kapacitásbővítés egy komáromi óvodában