Megújult a történelmi jelentőségű dobóruszkai templom tornya; a megáldása köré szervezett Nyári Kulturális Nap Dobó István és Pásztor Ferenc emléke előtt is tisztelgett.
Hosszú évek kitartó előkészítő munkája és tervezése érett be Ipolyvisken.
Várhatóan szeptember elején újraindulhat a villamosközlekedés a Tóvárosi lakótelepre vezető, felújított villamosvonalon.
A parlament épületén továbbra is folyamatban vannak a rekonstrukciós munkálatok.
Szeptemberben pedig odabenn 150 ezer eurós beruházás valósul meg...
Somorján a közelmúltban adták át a patinás Korona épületének felújított első emeletét.
A főépületben helyet kap majd váróterem, pénztárak és illemhelyek is.
Június 27-én átadták a II. Koháry István Alapiskola öt felújított szabadtéri sportpályáját, melyek nemcsak az iskola tanulóit, hanem a szélesebb nyilvánosságot is szolgálják majd.
Az ötmillió eurós korszerűsítés első üteme a végéhez közeledik, a sebészeti osztály már megújult.
Várhatóan június vagy július folyamán befejeződik a krasznahorkai vár felújításának új kivitelezőjére kiírandó közbeszerzés előkészítése.
Nemrég 6 ezer euró értékben felújították a közkedvelt csúszdákat, a kinti termálmedence korszerűsítésére 70 ezer eurót költöttek, tavaly pedig 120 ezer euróért a tetőzet egy részének javítása valósult meg.
Új vécéket építenek az első emeleten és teljesen felújítják a régi, alagsori vécéket, beléptetőkapukat helyeznek el, kártyás fizetési lehetősséggel.
A felújítások célja az utak, hidak és csomópontok modernizálása, a közlekedés biztonságának és folyamatosságának javítása, valamint a közúti és tömegközlekedési komfort növelése.
A több mint 2,4 millió eurós beruházás nem zavarta meg az iskola működését, folyik az oktatás a falai között.
Fülek ékességét, a felújított, eklektikus stílusú városházát május 6-án hivatalosan is átadta az önkormányzat.
A krasznahorkai várban 2012. március 10-én pusztított tűzvész.
Fülek önkormányzata a városi Közhasznú Szolgáltatások vállalaton keresztül a közelmúltban befejezte egy veszélyes járda rekonstrukcióját a Püspöki úton.
Hivatalosan is kezdetét vette a Közép-Európa legöregebb, XVI. századi vasolvasztójának, a Rosszgyárnak a konzerválása Beretke határában.
A vasút mindenkinek azt tanácsolja, hogy indulás előtt nézze át az aktuális menetrendet.
A projekt képlékeny, és továbbra is igyekeznek figyelembe venni minden észrevételt akkor is, ha azok gyakran egymással ellentmondóak.