Villamospálya korszerűsítése Kassán – Elindultak a villamosok, egyelőre tesztüzemben
Elkezdődött a kassai Tóvárosi lakótelepre vezető, felújított villamospálya üzemi és terheléses tesztelése, ami az egyik utolsó lépés a használatbavételi eljárások lezárása és a rendszeres közlekedés újraindítása előtt. Emellett továbbra is zajlanak a befejező munkálatok, valamint a több mint 77,5 millió eurós beruházás használatbavételével kapcsolatos folyamatok.
A próbák során a teljes pálya járhatóságát, a felsővezeték, az áramszedők, a sínpálya és az egyéb műszaki berendezések működését ellenőrizték. A második tesztmenet során a városi tömegközlekedésben használt valamennyi villamostípus végighaladt a felújított villamospályán.
A Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) közlekedésért felelős megbízott igazgatója, Róbert Nagy elmondta, hogy a tesztmenetek során elsősorban a vontatási rendszerre, vagyis a tápellátásra, a felsővezetékre és az áramszedők működésére összpontosítanak. Ezt további tesztek követik, végül pedig a DPMK munkatársainak betanítására is sor kerül.
Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere a felújítás újabb mérföldkövének nevezte a tesztelést. Mint mondta, igyekeznek betartani valamennyi határidőt, a közeljövőben várható a használatbavételi eljárás megindítása is. A jogszabályokban előírt folyamatok lezárását követően tudják majd bejelenteni, mikor állhat forgalomba a felújított pálya.
A főpolgármester arra is rámutatott, hogy az elmúlt időszak rekordmagas hőmérsékletei miatt egyes munkálatokat korlátozni kellett. „Ez azt jelenti, hogy ezt az időt pótolnunk kell, de valóban csak néhány napos csúszásról beszélünk” – mondta.
Az építési munkálatok költsége jelenleg mintegy 69 millió eurót tesz ki a több mint 77 millió eurós keretből. A villamospálya felújítása tavaly nyáron kezdődött, a munkát az Eurovia SK vezette konzorcium végzi. A rekonstrukció a pálya, a felsővezeték és a megállók teljes körű felújítását, az utak korszerűsítését, egy új átszállóterminál kialakítását, valamint kiterjedt parkosítási munkálatokat foglal magában. A csaknem hét kilométer hosszú pályaszakasz felújítása a kassai tömegközlekedés egyik legjelentősebb fejlesztése, amely teljes egészében európai uniós forrásból valósul meg.
„Az egész építkezésen befejező munkálatok zajlanak, és az átadás-átvételhez, illetve a használatbavételi engedélyhez szükséges valamennyi kérelmet benyújtottuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a pályát a lehető legrövidebb időn belül átadhassuk a közönségnek. A magas hőmérséklet ugyan nehezíti egyes technológiai munkafolyamatok elvégzését, a munkálatok azonban az ütemtervnek megfelelően folytatódnak. Jelenleg a használatbavételi eljárások időpontjának kijelölésére várunk” – mondta Štefan Bálint, az Eurovia SK kassai üzemének igazgatója.
A villamospályák korszerűsítésének második szakaszában a további pályaszakaszok felújítását is előkészítik. A város már elindított a közbeszerzést az Allé utcai villamosvonal teljes korszerűsítésére a VSS hídnál lévő kereszteződéstől a Szepsi úti körforgalomig. A tervek között szerepel a Déli sugárút villamospályájának felújítása a VSS hídtól a Felszabadítók teréig, valamint a Bárca városrészben húzódó szakasz korszerűsítése a VSS hídtól a II. János Pál pápa szobránál található végállomásig, beleértve magát a végállomást is. A felsorolt beruházások mindegyikére már rendelkezésre áll az építési engedély. A beruházások annak a több mint félmilliárd eurós fejlesztési csomagnak a részét képezik, amelyből a következő két évben a városi közlekedés fejlesztésére fordítanak jelentős összegeket.