Tyroler József az egyik legjelesebb magyarországi rézmetsző volt.
Csak Homéroszt tartotta iránymutatónak.
Fizikusként orvosi Nobel-díjat kapott.
A regény révén lett világhírű a skót tengerész.
Hitt abban, hogy „az igazság és a szeretet győzedelmeskedni fog a hazugság és a gyűlölet felett".
Idén lett volna 80 éves Július Satinský neves szlovák író, színész, közkedvelt humorista, akit Milan Lasicával együtt a szlovák humor apostolaiként emlegetnek.
Pilinszky úgy tud emelkedett lenni, hogy a porban marad.
A kerek évforduló alkalmából a kormányfő, Eduard Heger megkoszorúzta Alexander Dubček mellszobrát, amely a szlovák parlament előtt áll.
Timrava az egyik legkeresettebb szlovák drámaíró. De nem a drámáit játsszák, hanem a novelláiból készült átiratokat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később, a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre.
Bevallása szerint az elnöksége második évére elsősorban a koronavírus-világjárvány és a politikai válság nyomta rá a bélyegét.
Nincs felemelőbb érzés, mint az anyanyelvünkön beszélni és tanulni.
Legtöbben talán az Egri csillagok Jumurdzsákjaként ismerték meg.
Szakmai csúcsán saját bevallása szerint nyolc, de később, élete végéig is legalább négy órát trenírozott minden nap.
Négy hónap szünet után nyit ki újra a kastély.
A kétszáz esztendeje elhunyt hadvezér és államférfi mind a mai napig foglalkoztatja az életrajzírókat, a történészeket és természetesen a múlt dolgai iránt érdeklődő olvasókat is.
"Megborzongok, ha arra gondolok, pár nap múlva újranézhetem életem első vígszínházi élményét."
Csak a saját érdekeit tartotta szem előtt, bárkit képes volt elárulni.
Idén az Esterházy-díjat a Rákóczi Szövetség egy későbbi időpontban adja át.
A nagy hadvezér halálának megünneplése az elmúlt hetekben heves közéleti vitát váltott ki.