Kilencvenéves Vitray Tamás, a magyar televíziózás egyik nagyja
November 5-én tölti be kilencvenedik életévét Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, kiváló művész, akinek neve egybeforrott a magyar televíziózással.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának angol sajtó szakán 1955-ben végzett, majd egy évig fordító volt a Honvédelmi Minisztériumban. Újságírói pályafutását 1957-ben a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál kezdte.
A következő évben kereste meg a frissen indult Magyar Televízió sportfőosztálya, hogy készítsen interjúkat a Budapesten vendégszereplő amerikai atlétikai válogatott tagjaival.
A történet legendává vált: a 162 centiméter magas, újdonsült riporter a beszélgetés közben tornazsámolyra állt, hogy egy szinten legyen a tízpróba világcsúcstartójával, a 198 centis Rafer Johnsonnal.
Több sikeres riport után egy évig külsőzött, 1959. december 1-jén lett a Magyar Rádió és Televízió televíziós főosztálya sportrovatának belső munkatársa. Először 1960 januárjában Prágából közvetítette a Csehszlovákia-Kanada jégkorong-mérkőzést. Közben a Testnevelési Főiskolán tanult, 1963-ban sportszervezői oklevelet szerzett.
Vitray számára a sportkommentátori sikert és elismertséget, a nézők rokonszenvét 1960-ban a Garmisch-Partenkirchenben megrendezett műkorcsolya Európa-bajnokság ötnapos közvetítése hozta meg.
Szinte nincs olyan sportág, amelyet ne kommentált volna a televízióban, emlékezetes Telesport-adások, helyszíni közvetítések, nagy világversenyek riportere volt. Huszonegy téli és nyári olimpiáról közvetített, a 2008-as pekingi volt az első, amelyet már nem a Magyar Televízióban - a kajak-kenu versenyek kommentátora volt a Eurosporton, és az egyik nagy kereskedelmi tévé híradójában foglalta össze naponta az olimpia eseményeit.
Nevéhez fűződik az az emlékezetes és mára legendás pillanat, amikor az akkor tizennégy éves Egerszegi Krisztina 1988-as szöuli győzelmét közvetítve az általában nyugodt és kimért riporter azt kiabálta: "Gyere Egérke, gyere, kicsi lány!"
1968-ban főmunkatárssá nevezték ki, a sportközvetítések mellett elindultak vetélkedői, sőt 1970-ben a Hét című politikai magazin első számának is ő volt a műsorvezetője. A hetvenes években kezdődtek a magyar televíziózásban új műfajt teremtő beszélgetős műsorai, amelyekben az interjúalany iránti különleges érzékenységről tett tanúságot. Ezek között volt a 12 szék, a Fekete-fehér, igen-nem, az Ötszemközt, a Csak ülök és mesélek, a Telefere, az Apád, anyád idejöjjön, a Töltsön velem egy órát (korábban "egy estét"), Az én olimpiáim. 2012-ben az egyik kereskedelmi tévé műsorán újította meg beszélgetős műsorát.
Tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1991-1997 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, 2004-2008 között a Nemzeti Sporttanács elnöke volt. Több sporttárgyú könyv, valamint riportkötet szerzője.
Számos kitüntetés birtokosa: 1987-ben lett kiváló művész, 1995-ben Pulitzer-életműdíjas, 1990-ben megkapta a Magyar Köztársaság Zászlórendjét, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2003-ban Prima Primissima-díjas lett, 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották.
2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "kivételes minőséget képviselő, a magyar médiában egyedülálló, rendkívül sokoldalú, páratlan és műfajteremtő életművéért".
2012-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett, 2014-ben Média-díjasként beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.
