Hogy mi pusztítja jobban emberi világunkat, nem tudom. Kiszámolós idők járnak.
Az ideiglenes megállapodás szerint 15 milliárd euró jut a koronavírus-járvány elleni fellépésre.
Az új elnökkel új korszak kezdődhet Európa és az USA kapcsolatában.
Szlovákia ugyan követeli az uniós alapelvek alkalmazását, de maga nem hajtja végre - írja a Magyar Nemzet.
A múlt héten két és fél napon keresztül az agrárpolitika módosításáról egyezkedtek az EU agrárminiszterei.
A jövő évtől nem is léphetnének be Nagy-Britanniában azok az újonnan áttelepülni szándékozó uniós állampolgárok, akikre más országokban legalább egy év szabadságvesztést róttak ki korábbi bűncselekmények miatt.
A komoly hatásokkal járó koronavírus-járvány leküzdéséhez a legmagasabb szintű együttműködésre van szükség az uniós tagországok között.
A miniszter kiemelte, jogilag is aggályos, hogy az unió tanácsának elnöki pozícióját betöltő Németország az Általános Ügyek Tanácsa elé hozta az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott jogállamisági jelentését
A tervek szerint a megállapodásnak 2021-ig kell megszületnie.
Vera Jourová pozíciójából adódóan szokatlan, hogy politikai értelemben kritikus megjegezéseket tegyen egy kormánnyal szemben.
Az Európai Bizottság szerdán felszólította az uniós tagállamokat: azonnal vezessenek be szigorúbb korlátozó intézkedéseket, hogy megfékezzék a koronavírus-járvány második hullámát.
Európában legutóbb a finnek kísérleteztek ezzel, kiválasztottak néhány ezer embert, akik havonta kapták az 560 eurót, vagyis a feltétel nélküli alapjövedelmet, s mindenki azt csinált vele, amit akart.
Csak nem ki kell még osztani egy-két kokit?!
Ez már nagyon kellett! Jah, nem!
A múlt héten végre megegyeztek Európa kormányfői, miként is költsenek el egy rahedli pénzt az elkövetkező években.
Szlovák képviselők az EP-bizottságokban.
A pozsonyi járási hivatal illetékese megerősítette a ma7.sk számára, hogy a Nemzeti Autópálya Társáság visszavonta az általa indított kisajátítási eljárást!
A menedékkérők elosztása "nagyon-nagyon kemény dió", valószínűleg a keddi miniszteri megbeszélésen sem sikerül minden részletkérdésre kiterjedő megegyezésre jutni.
Kötelezettségszegési eljáráshoz vezethet, ha a szlovák kormány nem változtat a törvényeken.
Ha nem születik megállapodás az Európai Unió és Nagy-Britannia új kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalásokon, 2021-től a Kereskedelmi Világszervezet általános szabályai szerint folytatódna a kereskedelem az EU és a britek között.