Az állandó kitettség pedig jelentősen elmélyítheti a meglévő mentális problémákat.
Idén további 25,2 milliárd euró uniós pénzügyi támogatás állhat Ukrajna rendelkezésére.
A brit védelmi miniszter arról is beszélt, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyformán ítéli meg a kontinenst fenyegető biztonsági kihívásokat, különösen az orosz agresszió veszélyét.
A Brexitről szóló, tíz évvel ezelőtt tartott népszavazás óta eltelt időszakra utalva a brit kormányfő úgy fogalmazott: az ország nem engedhet meg magának még egy olyan évtizedet, amelyet a sodródás, a túlságosan mély megosztottság jellemez.
Az Európai Unió Tanácsa Bővítési Munkacsoportjának (COELA) a nyári szünet utáni első ülésén, szeptember 1-én Magyarország ismét elutasította a 2. és 3. klaszter átvilágítási eredményeinek jóváhagyását Ukrajna esetében.
Ha más közép-európai országokban is érdeklődtek volna, még negatívabb lett volna az eredmény.
Támogatom az EU-tagállamok kezdeményezését, amely az Európai Unió belügyminiszterei rendkívüli ülésének összehívását sürgeti – mondta Peter Pellegrini köztársasági elnök.
A brüsszeli „álmodókat” a valóság sorban érkező ébresztő nyaklevesei sem tudják magukhoz téríteni.
A szabályozás alól csak indokolt esetekben mentesülhetnek a piaci szereplők.
Az ügynökség szerint több tagállamban továbbra sem megfelelőek a kilakoltatással és a hajléktalansággal szembeni védelmi mechanizmusok.
A rendelkezés az uniós vámreform része, ezért minden tagállamban kötelezően alkalmazni kell.
Szlovákia 22 évvel ezelőtt vált az Európai Unió (EU) tagjává. Ezzel megerősítette jövőjét a stabilitás, a béke, az együttműködés és a jólét európai térségében.
A politikus hozzátette, hogy a tárgyalásokról hamarosan további információkat oszt meg.
Az SaS másik javaslatát is elutasította a parlament.
Az Európai Tanács elnöke emellett politikailag elfogadhatatlannak nevezte, és leszögezte, hogy senki sem ejtheti túszul és zsarolhatja az Európai Uniót vagy használhatja fel eszközként a választási kampányban.
Az elnök sajtótitkára hangot adott álláspontjának, miszerint az EU igyekszik nem észrevenni a Kijev részéről folytatódó energetikai zsarolást.
Orbán Viktor kiemelte: a háború sokkal gyorsabban jön, mint azt az ember gondolná, és az elején kell megfékezni, mert ha kijött a zsákból, nem lehet visszatuszkolni.
Az ember csak felteszi a kérdést: hogyan juthatott Európa olyan mélységekbe, hogy ilyen vezető politikusai vannak?
Az európaiak többsége, 52 százaléka bízik abban, hogy az EU megerősíti a biztonságot és a védelmet.
Az Európai Bizottság „nyomást gyakorolt a platformokra, hogy cenzúrázzák a tartalmakat a nemzeti választások előtt” több európai országban.