A bagolyveréb
Furcsa állatfajta szaporodott el az Európának nevezett arborétumban az utóbbi évtizedekben. A teste verébé, a feje bagolyé. Kis testű, nagy fejű madár, amely arról ismerszik meg, hogy előszeretettel bélyegez meg másokat. Miközben hazudik, mint a vízfolyás.
Volt ez a biztonsági konferencia Münchenben néhány napja. Bár inkább nevezhetnénk háborús konferenciának, hiszen a hangsúly most is, mint mindig, azon volt, hogyan kell(ene) legyőzni Oroszországot a harctéren és azon kívül. Az utólagos felhangok szórakoztatóak voltak. „Kimondta Európa legerősebb vezetője: Közeledik a pont, ahol megroppan Oroszország” – írta a Portfolio. Ki is lenne az illető, morfondíroztam egy ideig. Vlagyimir Putyin?
Merthogy tetszik, nem tetszik, atomnagyhatalomként az orosz elnök a legerősebb. És Oroszország Európában van. Tetszik, nem tetszik. De miért jósolná meg a saját összeroppanását?
A halálosan komoly vicc folytatódik, ugyanez a lap idéz Friedrich Merz német kancellártól (aki szerintük a legerősebb európai vezető): „Ennek a háborúnak akkor lesz vége, ha Oroszország legalább anyagilag, de esetlegesen katonailag is kimerült. Közeledünk ehhez a ponthoz. Sokat tettünk azért, hogy eljussunk oda. De még nem érkeztünk el ehhez.” Hát igen, sokat tettek azért, hogy ne legyen béke, hiszen Németországban már az általános hadkötelezettséget tervezgetik. Dehát a németek annyiszor megégették már az ujjukat, hogy Európának nem kéne bedőlnie az ilyen ócska vezetésnek, amely a bőrét viszi a vásárra.
A német kancellár új transzatlanti partnerséget szorgalmazott, beismerve, hogy „megosztó, mély szakadék” keletkezett az Atlanti-óceán két partja között. Merz szerint ez a „kulturális szakadék” Európa és az Egyesült Államok között a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezte Tegyük újra naggyá Amerikát mottójú stratégia hatására keletkezett.
Igaza van Merznek, legalábbis a „kulturális szakadék” tekintetében. Trumpnak ugyanis elege lett azokból az ideológiai őrületekből, amelyek távol állnak országa eredeti szellemiségétől, demokráciájától, kultúrájától, amit az európai vezetők, köztük Merz is, szolga módon továbbtologatnak, mint kisgyerek a csattogó falepkét. Csak néha bizonytalanodnak el, amikor a sarok mögül szembejön az otromba valóság. Bár ha a tények a más véleményen lévők (például az AfD) képében bukkannak fel, hideglelést kapnak, és megpróbálják lebunkózni.
Hanem amit a német kancellár a magyar miniszterelnök címére mondott, pontosabban Orbán Viktort okolta az EU-bővítés tohonyaságáért, az égbekiáltó hazugság. Aki nem amnéziás, tudja, mennyit hadakozott és hadakozik a magyar kormány az Unió bővítéséért.
Azért, hogy például a méltatlanul előszobáztatott balkáni államok milyen csalódottak lehetnek a hanyagolásukért. Vagy eszünkbe juthat, hogy Románia csatlakozását a schengeni övezethez éppen Németország fúrta, ameddig fúrhatta. Vagy Ausztria? Az az igazság, hogy már nem emlékszem, a lényeg, hogy valaki mindig megfúrta, amit most Orbán Viktor nyakába próbálnak varrni. Mert szerintük az Európai Unió bővítése alatt csak és kizárólag a legfelkészületlenebb Ukrajnát kell érteni.
Mindezek tudatában ha nem leszakadni, legalábbis méltóztatna meginogni az a bizonyos plafon Merz fölött, amikor azt mondja Jakov Milatovic montenegrói elnöknek, hogy az EU-ban egyhangú döntés kell új tárgyalási fejezet megnyitásához, ezért „a döntés módját meg kellene változtatni”, hiszen „mindenki tudja ebben a teremben, hogy ki ellenzi ezt.” Nyilván arra az Orbán Viktorra utalt, aki velük (a nagyokkal) ellentétben a bővítés élharcosa. Aztán jött az obligát megjegyzés arról, hogy (Merz) reméli, az áprilisi (nyilván nem németországi) választások után megnyithatnak új tárgyalási fejezeteket. Amivel a német kancellár de facto és de jure beszállt a magyarországi választásokba. Mondjuk Zelenszkij kijelentésein már meg sem lepődik az ember, hiszen a puszta életéért fut versenyt, de hogy a német kancellár ilyenre ragadtassa magát?! Nem emlékszem, hogy elődei (Kohl, Schröder vagy akár Merkel) ilyen mélyre süllyedt volna. Másképp mondva: a bagoly mondja a verébnek, hogy nagy fejű.
Az ember csak felteszi a kérdést: hogyan juthatott Európa olyan mélységekbe, hogy ilyen vezető politikusai vannak? Baglyok ezek vagy verebek? Ha önállóan kéne dönteni, és némi bátorságra, nyílt beszédre és cselekvésre lenne szükség, akkor verebek, akik ugyanazt csivitelik, ha magot szórnak eléjük. Ha másokat kell eláztatni, másokra kell mutogatni a saját impotenciájukat takarandó, akkor nagy fejű baglyok. Néha lehet, hogy baglyok is, verebek is.
Ha élne, szólni kéne Darwinnak, gondolja át újra a fajok rendszerét, mert Európa politikusi garnitúrája lassan a Galápagos-szigetek egyediségével vetekszik. Mert itt már bármi elképzelhető: bagolyveréb, sasbegy, sármánykeselyű, kőszáli pinty, vagy amit akartok. Csak a józan ész költözött el nagyon messzire. Csak egyben bízom: a magyarok józan ítélőképessége még megmaradt. Legalábbis a többségé, és nem akar olyan miniszterelnököt választani, aki haptákba vágja magát, és megy ezek után.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/8. számában.
