Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
120 ezer ember bevonásával készült vizsgálat eredményeit ismertették.
A hőségben étkezési szokásaink is megváltoznak.
A túlsúlyos felnőttek ritkábban esznek, mint normál testtömegű társaik, mégis több kalóriát vesznek magukhoz.
Nem mindegy mit, milyen sorrendben eszünk?
Naponta körülbelül kétszázféle áll majd a sportolók rendelkezésére a három versenyzónában.
A nagy melegben a nehezebb ételek, vagy a nem megfelelően tárolt élelmiszerek vezethetnek a tünetek kialakulásához.
A túlélésben nemcsak a strand, de a hűsítő ételek is sokat segíthetnek.
Kánikulában étkezési szokásaink is megváltoznak. Szervezetünk jelzi, hogy több folyadékot igyunk, kevésbé megterhelő ételeket együnk: hallgassunk rá!
Nincs bizonyíték, amely arra utalna, hogy a vírus étkezés útján is fertőz.
A találmány lehetővé teszi, hogy biztonságosan egyen-igyon az ember mások társaságában egy étteremben, és közben a biztonságra is vigyázhasson.
Zsír vagy olaj? Vaj vagy margarin? Hogy és meddig süssünk ezekben?
A gyermekek jellemzően 5-8 órát töltenek az iskolában, majd sokan mennek különórákra, edzésekre, és csak este érnek haza. Az ajánlott napi öt étkezésből három legtöbbször az otthonukon kívülre esik.
Az élelem származása erősen befolyásolja a klímát a kutatók szerint.
Hogyan készítsünk tökéletes, egészséges kovászos uborkát? Mennyi só kell az erjedéshez, és milyen betegségeknél van terápiás hatása?
A keresztallergia szindróma azt jelenti, hogy valamilyen étel elfogyasztása ugyanolyan vagy hasonló túlérzékenységi reakciót vált ki valakinél, mintha allergiát okozó pollen kerülne a szervezetébe.
A méltán népszerű savanyú káposzta az igen egészséges fermentált élelmiszerek közé tartozik.