A Honti Kaszinó partnerként vesz részt abban a nemzetközi ifjúsági tréningben, amelyet 2026 nyarán rendeznek meg Keszthelyen.
A projekt még 2019-ben kezdődött, és az antológiakötet ennek a munkának az utolsó állomása.
Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy az ország rezsiszámlája tavaly 7 milliárd euróról 17 milliárd euróra emelkedett.
Bartal Mónika a barti Pimpimpáré Játszóház vezetője, az Erasmus pályázatoknak köszönhetően négy felső tagozatos diákot vihetett egy spanyolországi találkozóra.
A Romane Jile – Cigány Szívek csatai székhelyű polgári társulás másodízben pályázott arra a nyolc napos Erasmus programra, melynek keretében meghívták társszervezeteiket – Romániából, Lengyelországból és egy nem uniós országból Macedóniából.
Az Európai Bizottság közzétette a diákok és tanárok országok és intézmények közötti mobilitását segítő Erasmus+ programjának 2019-es pályázatait.