Három kulcsterület szakértőit hívtuk a Nézőpont stúdiójába.
Kevés az orvos, és nemcsak az általános és szakrendelőkben, hanem a gyermekorvosok esetében is.
A Demokrati prioritásként kezeli az orvosi várólisták lerövidítését, a párt azt ígéri, 200 új rendelőintézetet építenek a régiókban, egészségügyi központokat hoznak létre, és hatékonyabb rezidensprogramot vezetnek be.
Az Egészségügyi Minisztérium álláspályázatot hirdetett a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) igazgatói posztjára.
76 éves korában elhunyt Alojz Rakús volt egészségügyi miniszter és pszichiáter.
A közegészségügyi hivatal az alapvető higiéniai szabályok betartását hangsúlyozza.
A pozsonyi Bory Kórház sürgősségi osztálya szeptembertől bekerül a hálózatba.
A következő kormány által elfogadott költségvetéstől függ, mennyi pénz jut jövőre az egészségügyre.
Főként a kettő és öt év közötti gyerekek kerülnek emiatt kórházba , mert lenyeltek egy gombelemet.
Három megye, különböző alaphelyzet, növekvő problémák.
Palkovič szerint elsősorban stabil szakértői csapatra van szükség.
A 40-50 év közötti férfiaknál jelentkező merevedési zavarok legtöbb esetben fontos jelzőtünetei egy később bekövetkező szív-érrendszeri betegségnek.
Az orvossal bármikor kapcsolatba lehet lépni telefonon, chaten vagy videohíváson keresztül.
Keddtől így a biztosított személyeknek térítik a kórházi ellátást és az operációkat.
Júniusban és júliusban csaknem 3600 összeomláshoz riasztották a mentősöket.
A kedden életbe lépett törvénymódosítás értelmében változik a gyógyszerek felírására vonatkozó szabályozás.
A Kórházszövetség szerint az ambuláns sürgősségi ellátások (APS) nagyjából 30-40 százaléka nem indokolt. Nem mindig olyankor veszik igénybe a betegek, amikor valóban szükség van rá - állítják.
Hárommilliós kiadás.
Július 23-ig 467 984 ePN-t regisztrált a Szociális Biztosító.
A nyári hőség számos egészségügyi kockázatot jelent, például túlhevülés, szédülés, álmosság, fejfájás, szédülés, hányinger és hányás jelentkezhet.