"Tudom, hogy nem vagyok Mourinho, még véletlenül sem sorolom magam a világ legjobb edzői közé, ugyanakkor a legjobb szándékkal jöttem ide.
A klubvezetés és a szurkolók együtt alakították ki a remek dunaszerdahelyi fociszigetet a Csallóközben, köszönet érte mindkettőnek.
Mutassuk meg magunkat mi is Európának!
Négy sárga-kék a szezon legjobb tizenegyében!
Júliusban a nemzetközi porondon is bizonyíthat a csapat.
A szlovák élvonalbeli bajnokság utolsó fordulójában a DAC a biztos hatodik helyen végző Rózsahegy otthonában harcolta ki a nemzetközi porondon való indulását.
A DAC azzal a céllal lép pályára Liptóban, hogy végleg befejezze a 2017/18-as szezont és elkerülje a Európa-ligáért zajló play-off küzdelmeit.
Június 30-án Dunaszerdahelyen, az FC DAC 1904 otthonában vív felkészülési mérkőzést a Ferencváros labdarúgócsapata - számolt be a budapesti klub honlapja.
Sorozatban harmadszor is kikapott a csallóközi csapat.
A mérkőzésen a Slovan szurkolói nem vehetnek részt mivel, a Szlovák labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a vendégcsapat szurkolói nem utazhatnak el a dunaszedahelyi mérkőzésre.
A szlovák élvonalbeli bajnokság 30. játéknapján kerületi rangadót rendeztek: a Nagyszombat és a DAC feszült egymásnak a City Arénában.
A 17:00-kor kezdődő kerületi rangadó mindkét csapat számára komoly téttel bír.
A korábbi válogatott 67 bajnokin védett a DAC-ban.
A sárga-kékek győzelmükkel gyakorlatilag megválthatták volna a belépőt az európai kupaporondra.
Szombaton 14:45-kor a dunaszerdahelyiek a trencséni csapatot fogadják. A sárga-kékek győzelmükkel gyakorlatilag megválthatják a belépőt az európai kupaporondra.
Parádés játékkal győzött a címvédő otthonában a DAC!
Cesar Blackman, a sárga-kékek húszéves panamai védőjének bal lába sérült meg - közölte a klub hivatalos honlapja.
A dunaszerdahelyi alakulat egymást követő harmadik bajnokiján aratott győzelmet, s nagyon közel került ahhoz, hogy az idény végén nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen.
Győzelem veszteséggel. Idegenben aratott kétgólos győzelmet a DAC.
Pattog a labda a DAC-nál – de nem a focipályán, hanem a klub két tulajdonosának a térfelén.
Két győzelem, két döntetlen, három vereség - ez a DAC labdarúgócsapatának tavaszi mérlege hazai pályán.