Trombita harsog, dob pereg címmel tartottak történelmi vetékedőt középiskolásoknak Komáromban.
Visszakerült eredeti helyére a roskoványi honvédemlékmű, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc legkorábbi emlékműve.
Szombaton kísérik utolsó útjára.
A Csemadok országos rendezvénye lett az Ág Tibor Napok.
A fiataloké a jövő, ők tudják tovább vinni a fáklyát.
A magyar házat, a várat meglátogatók sétálhatnak rajta végig, rendhagyó magyar órán résztvevő diákok oldhatják meg a feladatokat az ódon füleki vár alatt.
A Felvidék minden tájáról érkeztek versenyzők.
Simek Viktor Zoboralja kincsei és Jaščeg Erzsébet Tegyük szebbé a világot címmel állít ki október végéig Szencen a Labirintusban. A tárlat hétköznapokon, munkaidőben tekinthető meg.
A második világháború utáni lakosságcsere és deportálás során 1946 és 1948 között Pozsonypüspökiből több száz magyar embert deportáltak erőszakkal Csehországba, illetve telepítettek ki Magyarországra.
Böszörményi Istvánra rokonai, barátai, ismerősei, volt kollégái és tisztelői emlékeztek, rámutatva a neves helytörténész nem mindennapi életművére.
Idén immár harmadik alkalommal rendezte meg gasztronómiai rendezvényét a Fülekkovácsi Csemadok Alapszervezete. A főzőversenyre jelentkezett csapatok a szervezők kérésére idén káposztás ételeket készítettek.
Petőfi-emléktáblát avattak Galántán. Bárdos felszólította a felvidéki magyarságot, merítsenek erőt Petőfi erejéből, példamutatásából, és bizonyítsák: a felvidéki magyarsággal nem lehet packázni.
A cél a hagyományápolás és a közösségápolás.
Górcső alatt 1968 – a felvidéki magyarok és az anyaország szemszögéből.
Az István, a király rockopera felejthetetlen dalai csendültek fel, amelyek negyven év után is megmelengetik az emberek szívét.
Mindenki megtalálhatja a kedvére való elfoglaltságot.
"A folytatás elsősorban rajtunk múlik…"
Megnyitotta kapuit a Mécs László Szabadegyetem, melyet immár huszonötödik alkalommal rendeznek meg Jászón.
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Mécs László Szabadegyetemet, amely az idén is gazdag programmal várja az érdeklődőket 2023. július 10-16. között a jászói kempingben.
Jól sikerült az immár 5. Kis-Duna Piknik is.