A férfit többször vádolták már különféle bűncselekmények elkövetésével.
A besztercebányai rendőrség egy 54 és egy 31 éves férfit lopással, zsarolással, emberrablással, az áldozat erőszakos elhurcolásával gyanúsít.
A rendőrök a személyleírás alapján, a helyismeretüknek köszönhetően rögtön tudták, hogy kik az elkövetők.
Szlovákiában több példátlan műkincslopás ügyében is nyomozott a rendőrség. Az eltulajdonított műtárgyak sok esetben már nem kerültek elő, Felvidék kulturális öröksége pedig így számos értékes műtárggyal lett szegényebb.
A 37 éves hitszónok csoportja főleg fiatalokat próbált behálózni.
Elfogtak a ceglédi rendőrök egy álorvost és a segítőjét, akik a koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától.
A férfi január 9-én két fenyegető bejegyzést is közzé tett egy közösségi csoportban.
A sérült lány továbbra is súlyos állapotban van, állandó orvosi felügyelet alatt.
Ha bebizonyosodik a férfi bűnössége, akkor háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
Egy év és tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 34 éves Somogy megyei, magyarországi férfit, aki egy tizenhárom éves lánnyal, az ő beleegyezésével közösült.
Nagy erőkkel keresik azt a rablót, aki vasárnap egy Csorba-tó melletti étteremben lövöldözött - közölte a rendőrség közösségi oldalán, hozzátéve, az incidens során szerencsére senki sem sérült meg.
Saját fegyverét fogták rá egy tolvajokat tetten érő férfire Kistarcsán, de az elkövető nem tudta elsütni a fegyvert.
A rendőrség nyomozást indított annak a pozsonyi - Nákovná utcában történt - incidensnek az ügyében, amely során három személy súlyosan megsérült.
A két elkövetőt halált okozó testi sértéssel gyanúsítják. Mindketten büntetett előéletűek, megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkeznek.
Az illető ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki, eltiltották a gépjárművezetéstől, az autójában ráadásul kábítószereket találtak.
Brutális eset történt a Lévai járásbeli Zselízen. Fiatalok három férfit raboltak ki és különféle tárgyakkal verték meg őket.
Az őrizetbe vételről szóló határozat nem jogerős, a gyanúsított ugyanis panaszt nyújtott be a bíróságon.
A rendőrség keresi a tettest, folyamatban van az eljárás, kihallgatják a tanúkat.
Egyiküket, egy 39 éves férfit életveszélyes, míg a másik, 23 éves férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A bejelentésre azt követően került sor, hogy a héten többször inzultáltak zsidó vallású embereket New Yorkban.