Halász Márta, Lévárt polgármestere és Dusza János professzor munkásságát ismerték el.
Egy közepes budapesti kerületben keletkező teljes napi hulladékmennyiséget - több mint 43 tonnát - szedtek össze és szállítottak el a Budapesti Közművek munkatársai a tűzijátékot követően.
"Szent István ünnepe és a Szent Korona a magyarság összetartozását is szimbolizálja'' - mondta Pánczél Károly Dunaszerdahelyen.
Augusztus 20-a, István király szentté avatásának napja a legrégebbi ünnepeink egyike, hiszen a magyar egyház 1083-tól ünnepei közé sorolta.
Szent István a magyarok közös nevezője. Szent Istvánt magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-i ünnepi beszédében Esztergomban.
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen.
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozást rendeltek el Budapest több kerületében.
A pozsonyi dóm megtelt hívekkel és ünnepelni vágyókkal.
Most kell Szent István hitéből, bátorságából erőt merítenünk!
Elmarad Tóth Gabi koncertje ma Dunaszerdahelyen!
A kedvezőtlen időjárás ellenére sem marad el, de...
Szent István ünnepe a legrégibb nemzeti ünnepek közé tartozik, hisz az egyház Szent László I. törvénykönyve alapján 1092-től ünnepei közé sorolta első királyunk szentté avatásának napját.
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, szombat reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a Gömöri Kézművesek Társulása Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült.
Állami kitüntetések átadására került sor augusztus 19-én a pozsonyi Magyar Nagykövetség épületében, amelyeket az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott a Magyarország köztársasági elnöke.
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület augusztus 20-án 15. alkalommal tartott Szent István napi ünnepi megemlékezést államalapító királyunk komáromi lovasszobránál.
Áder János magyar köztársasági elnök elmondta a magyar államalapítási ünnepén tartott beszédét a Kossuth téren.
Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik az idei Magyar Ízek Utcáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárnál Budapesten.
Mindig ünnepelnünk kell az időtlen magyar hazát.
A szent király törvénye erős, és a hit túléli a hitetleneket. S ki tudja, hátha fordul a világ, és az írás másik fele köszön vissza: az utolsókból lesznek az elsők…
"Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot" - hangoztatta a magyar köztársasági elnök.
Hagyomány, hogy Érsekújvárban az ünnep előestéjén emlékeznek államalapító uralkodónkra.
Augusztus 20-a táján Gömörben is számos településen emlékeztek meg színes kultúrműsorral, koszorúzással és tűzijátékkal Szent István királyról, valamint az államalapításról.
„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar...” Ilyenkor, Szent István királyunk ünnepén gyakran felhangzik megzenésítve Vörösmarty Mihály hazafias ódája, a Szózat.