Komáromi Szent István-napi ünnepség: „Őrizzük meg önazonosságunkat s vele a jövőt utódaink számára...!”– KÉPEKKEL
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület Komárom várossal és az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal együtt, augusztus 20-án államalapító királyunk lovasszobránál tartotta meg a hagyományos Szent István-napi ünnepséget. A kultúrműsorral színesített eseményen, amely egyúttal az új kenyér ünnepe is, Keszegh Margit egyesületi elnök köszöntője után dr. Molnár Imre történész, Esterházy-kutató mondott szívhez és észhez szóló ünnepi beszédet.
Keszegh Margit köszöntötte a jelenlevőket, köztük a meghívott szónokot, dr. Molnár Attilát, Dél-Komárom és Keszegh Bélát, Észak-Komárom polgármesterét, továbbá a történelmi egyházak, a Magyar Szövetség, valamint az oktatási és kulturális intézmények, egyesületek, civil szervezetek képviselőit. Tőle azt is megtudtuk, hogy az ünnepi műsor költségeit a Bethlen Gábor Alap közvetítésével korábban kapott magyarországi támogatásból fedezték.
Hangsúlyozta: Szent István napja olyan ünnep, amely egyszerre fordítja figyelmünket a múlt és a jövő felé, miközben megélhetővé teszi a nemzeti összetartozást. Hiszen ahogy ünnepnapokon a családtagok egyazon asztalhoz ülnek, úgy ülünk nemzeti ünnepeinken is jelképesen a közös asztalhoz. Korunk nehézségei közepette kiváltképp fontosnak nevezte a hit, a remény és a kitartás erejét, majd felkérte Molnár Imrét ünnepi beszéde elmondására.
Molnár Imre korunk egyik legnagyobb gondolkodójának, Joseph Ratzingernek, a későbbi XIV. Benedek pápának a szavaival köszöntötte a közösen ünneplőket.
„Korunkban, lehetetlennek látszik a politikai gondolkodás és stratégia, illetve a keresztény hit összeegyeztetése. Szent István alakjában e két látszólag ellentétes pólus között tökéletes szintézis jelenik meg. Olyan ember ő, aki képes volt népének önazonosságát nemcsak megőrizni és megújítani, hanem ezzel egyidejűleg szeretett hazáját békésen beilleszteni a keresztény népek közösségébe, miközben követte az alapelvet: »Hagyd, hogy mindenben és teljesen a szeretet vezessen téged.«” – hangsúlyozta a szónok.
Azután a felvidéki mártír gróf, Esterházy János 1938-ban megfogalmazott gondolatait idézte: „Magyarország, mint önálló állam több mint ezer éve áll fenn – s fenn fog állani továbbra is, ha hű marad szentistváni tradícióihoz, amelyek örökké emlékeztetik első szent királyára, aki nemcsak az országot alapította meg, hanem akinek köszönhetjük: hogy keresztény kultúrnemzet lettünk. A Szlovákiában élő magyarság ezért van ott gondolatban, szívvel-lélekkel a Szent István tiszteletére rendezett minden ünnepségen, mert mi, elnyomott magyarok tudjuk legjobban, hogy a jobb magyar jövőt és a magyar feltámadást csak akkor érhetjük meg, ha a világon élő minden magyar, tehát a csonka ország, valamint Szlovákia minden magyarja egyaránt országalapító első királyunknak, Szent Istvánnak a politikáját teszi magáévá…”.
Rámutatott: „A szentistváni gondolat sohasem jelentett elnyomó, vagy elnemzetietlenítő törekvést, s a szentistváni gondolat sohasem akarta erőszakkal hatalmát rákényszeríteni arra, ami nem az övé. A szentistváni gondolatnak Szlovákia tekintetében nincs más értelme, mint hogy mind a magyar, mind a szlovák nép által egyaránt tisztelt apostoli kettős kereszt jegyében biztosítsa a két nemzet boldog és békés egymás mellett való életét”.
Sajnálattal nyugtázta, hogy „napjainkban az egymással szemben álló eszmei, politikai, nagyhatalmi világnézeti táborokat elválasztó frontvonalak között pattanásig feszülő ellentétek világát éljük. Van, ahol a gyűlölet már bombák formájában robban és pusztít, van, ahol csak a polgárháború sötét rémképét sodorja felénk. Van, aki erre azt mondhatja: nem volt ez másképp Szent István korában sem. De róla mégis ezt tudta kimondani a néhai Ratzinger bíboros, hogy „megbékítő erejével képes volt helyreállítani az egységet”, képes volt máig ható példát adni a béketeremtésre. A Szentatya, István király időt álló cselekedeteinek sikeréhez a szent király három alappillérként felfogható tulajdonságát nevezi meg: a hitben fogant erkölcsöt, a bölcsességet és népe önazonosságának megőrzését, illetve megújítását”.
A továbbiakban Molnár Imre sorra vette e 3 alappillért. Felidézte Berzsenyi Dániel szavait, aki a hitben fogant erkölcsről kimondta halhatatlan igazságként, hogy „minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs”. Ha ez elvész, akkor a még erősnek hitt kormánykoalíciók is összeomlanak. „Szent István fáradalmai, éles elméje (vagyis bölcsessége), magasztos erkölcsi magaviselete idézték elő azt, hogy a magyar nemzet nem kényszerből, hanem szívesen fogadta el a törvényes rendet és a keresztény műveltséget. Ennek a hitből fogant erkölcsi példának köszönhető, hogy a magyarság a kalandozó rablás helyett az építő munkát, az erőszak helyett a kölcsönös felebaráti szeretetet, a lélekölő tivornyák helyett a lélekemelő keresztény hitet választotta felemelkedésének eszközéül”– magyarázta.
A 2. feltétel, a szentistváni bölcsesség legékesebb példájaként említette, hogy első királyunk két törvénykönyvében is rögzítette a keresztény erkölcs és a társadalmi rend alapelveit. „E törvények a közrend fenntartásának biztosítása mellett a magántulajdon és a keresztény hit védelmét, a szegények és rászorultak támogatását is biztosítva, máig szilárd alapját képezik a nemzeti fennmaradásunknak. Fiának, Imre hercegnek írt intelmei ezer év távlatából is értéket közvetítenek, és ma is megállják a helyüket. Gondoljunk csak az intelmek ama igazságára, hogy „semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség!”
Leszögezte: Szent István hazáját és egyházát építő király volt. Esterházy János pedig tudta, hogy a kisebbségbe szakadt magyarságnak is legfontosabb feladata a szüntelen építkezés, mert mint mondotta: „Amilyen könnyű rombolni, olyan nehéz építeni! Azt az országot, nemzetet és társadalmat, amelyet bűnös kezek percek alatt romboltak szét, lépésről-lépésre újra fel kell építeni, és amellett megerősíteni mindazt, ami alapja kell, hogy legyen a második és boldog magyar ezredévnek. A munkának néha nincs sok látszata, ezért akadnak kishitűek, akik azt hiszik, hogy (a mostani helyzetből) már nincs kivezető út, de, ha egyformán bízunk Isten végtelen jóságában és a magyar nemzet elhivatottságában, (akkor) elkövetkezik majd az az idő, amikor minden magyar első szent királyunk, Szent Istvánnak jubileumát ünnepelheti”.
Végül szót ejtett a 3. feltételről, felidézve azt, hogy Szent király népe önazonosságának megőrzésére intette fiát, Imre herceget, amikor meghagyta számára: „Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel!”. Ezzel arra utalt: nem azzal szerzünk elismerést az idegenek szemében azzal, hogy őket majmolva, hozzájuk idomulva, eldobjuk őseink hitét, szent hagyományait és nyelvét, hanem az elődeinket is megtartó és felemelő, a bennünket magyarrá tevő értékeket megtartva újítjuk és őrizzük meg önazonosságunkat s vele a jövőt utódaink számára.
E három alappillér Ratzinger bíboros szerint egy közös szentistváni intelemben foglalható össze: „Hagyd, hogy mindenben és teljesen a szeretet vezessen téged!« Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. A mai ünnepségünket tehát a felebaráti szeretet gyakorlásaként is értelmezhetjük. Miért is? Andrásfalvi Bertalan írta le, hogy a hagyomány őrzése nem más, mint az ember szeretetkapcsolatai kialakításának, fenntartásának és továbbadásának az eszköztára. Ebbe éppúgy beletartoznak a családi, házastársi, majd közösségi szeretetkapcsolatok, mint a néphez és a hazához fűződő szeretetkapcsolat is, melyet más szóval hazaszeretetnek is hívhatunk. A sorsközösségre, a közös hitre és erkölcsi törvényekre épülő szeretetkapcsolatok finom hálózatai éltetik és tartják fenn egy nemzet öntudatát, önazonosságát és életerejét, amit semmi mással sem lehet helyettesíteni, s amely legfőbb éltetője összetartozás-tudatunknak is. Aki elfeledi múltját, eltemeti jövőjét – szól az ismert mondás”.
Majd elhangzott a kérdés: miért ünnepeljük meg évről-évre Szent István király ünnepét mi, magyarok? „E kérdésre is Esterházy János már 1935-ben, egy itt, Komáromban kifejezett vallomásában, adta meg a választ. Itt elmondott beszédében így szólt övéihez, így szól hozzánk: Azt hiszem, egyek vagyunk abban, hogy végtelenül szeretjük ezt az anyaföldet, amelyből kisarjadzottunk és ezért mélységes fájdalommal látjuk annak sok gondját és baját, amelyet nem a mi hibánk okozott. Az következik ebből, hogy ezeket a hibákat állandóan ostoroznunk kell mindaddig, amíg a javulás be nem áll. Mi azt akarjuk, hogy ránk éppúgy süssön a Nap, az Úristen Napjának gyönyörű fénye és áldott melege, mint itt élő más embertársainkra. Nem akarunk tőlük elvenni semmit, de kívánjuk magunknak is a boldogulásra vezető minden lehetőség megadását szellemi, erkölcsi és gazdasági téren”.
Kiemelte: „Ha kisebbség vagyunk is, nem vagyunk itt senkinél sem kisebbek nemes tradíciók, szellemi és erkölcsi javak, tehetség, tudás, becsület és tisztesség tekintetében. Ha szegényebbek vagyunk is, ez nem hajlította meg gerincünket. Koldusokká nem leszünk, alamizsnát nem kérünk, de megköveteljük, hogy megkapjuk mindazt, ami megillet. Rendszerszerű biztosítékokat akarunk látni, amelyek körülbástyázzák létünk és boldogulásunk feltételeit”.
Úgy véli, hogy Esterházy János életműve kései megszemélyesítője volt a szentistváni hitben fogant erkölcsnek, a bölcsességnek és népe önazonossága megőrzésének. Ezért is jelenthette ki joggal: „Szent István király példája a legerősebb magyar nemzeti összetartást követeli tőlünk. Ha tehát mi, magyarok újból erősek és nagyok akarunk lenni, akkor vissza kell térnünk az ő politikájához, mert ez az út vezet el a jobb magyar jövőhöz és a magyar feltámadáshoz”. Légy áldott Szent István Király! – zárult a szentistváni örökség megértésére is sarkalló, magvas ünnepi beszéd.
A nemzeti ünnepünkhöz méltó gondolatok elhangzása után a Fazekas László református emeritus püspök és Szöllősi Martin Alan diakónus által megáldott, illetve megszentelt, majd az adományozó Földes pékség mesterei által felszeletelt friss cipót ez alkalommal is mindenki megkóstolhatta. Rámutattak, hogy különösen az idei, emberpróbáló, száraz nyár végén fontos hálát adni a vetőkért, az aratókért és mindazokért, akik a mindennapi kenyérért dolgoznak. Továbbá azt kérték, hogy a kenyér ne csak táplálék legyen, hanem tanítson annak megosztására is, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét.
A város vezetőin kívül a Magyar Szövetség, valamint több polgári társulás és intézmény képviselői is koszorúzással és főhajtással emlékeztek a keresztény Európa egyik alapítójára, Szent Istvánra. Az eseményen fellépett Lakatos Áron és zenekara, valamint táncosként Szabó Kamilla és párja, Lukács Bence. Természetesen a Himnusz közös eléneklése sem maradhatott ki az ünnepi műsorból, amely záróakkordjaként a Szent József-kápolnában ünnepi szentmisére került sor.
