A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás standja ötödik éve ékesíti a pozsonyi Óvárosban megrendezett adventi vásár árusainak sorait.
Hangsúlyozta, hogy a társadalom sivatagjában elsőkként a hívőknek kell utat mutatniuk, mégpedig úgy, hogy reményt adnak embertársaiknak a beletörődést diktáló világban.
Lesz miből választani kicsinek és nagynak egyaránt következő napokban.
A kisgyerek nem csak az ajándékokra vár. A jó szóra, törődésre, szeretetre sokkal inkább.
Vezéreljen bennünket a segítő szándék, adjunk önzetlenül.
Volt, aki hamarabb eladta a portékáját, mint ahogy kijött a vásárra.
A látogatókat karácsonyi vásár is várja: kézműves portékákkal és karácsonyi díszekkel.
A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola diákjai átélhetik és átadhatják névadójuk örökbecsű igéit.
A hétvégén karácsonyi hangulattal, mézes kalács illattal és gyermekzsivajjal telt meg a losonci Kármán József Alapiskola épülete és udvara.
A komáromi kórházban több mint 450 kilogramm ruházat és más holmi gyűlt össze.
Összesen 186 pályázat támogatásáról döntött a Szövetség 19 825 000 forint értékben.
Nemcsak a kisgyermekek érezték jól magukat, de a felnőttek is az adventnyitón.
Az adományokat a várhosszúréti Kézműves Házban várják december 10-ig minden nap 8.00-tól 12.00 óráig,
Advent első vasárnapjával kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés időszaka.
November 30-án délelőtt a komáromi Klapka téren felállították a város hozzávetőleg 13 méter magas karácsonyfáját.
Várakozás.
A szokásosnál előbb, november 22-24. között zajlott a legnagyobb országos élelmiszergyűjtés a Tesco üzleteiben, ami a rászorulók megsegítését szolgálja.
Lesz miből válogatni advent idején.
Minden pénteken, szombaton és vasárnap 17 órától élő koncertek lesznek.
Ötödik alkalommal jelentkezik a Villa Camarum Polgári Társulás A Mi Karácsonyunk műsorfolyamával.