2022. január 27., 08:48

Mennyit ér 15%? A népszámlálás tükrében sem tudni, mire lesz elég a nyelvhasználati küszöb

A 2021-es népszámlálás, eredményeitől függetlenül, mindenképpen különleges volt, hiszen a szlovákiai összeírások történetében most először lehetett második nemzetiséget is megjelölni. A téma jóval a népszámlálást megelőzően éles szakmai és közéleti vitákat váltott ki, de gyakorlati következményeiről kevés szó esett.

Dunaszerdahelyi kétnyelvű tábla
Fotó: Facebook

A rend kedvéért vegyük át újra a népszámlálás vonatkozó adatait: magyar nemzetiségűnek első helyen 422 ezren, második helyen 34 ezren vallották magukat. Összeadva ezt a két számot a 2011-es 458 ezres adathoz képest egészen barátságos értéket kapunk, más kérdés, hogy az anyanyelvre vonatkozó adatok már sokkal elkeserítőbbek és sajnos reálisabbak is. Míg 2011-ben 508 ezer ember vallotta magát magyar anyanyelvűnek, addig 2021-re már csak 465 ezren. Az adatokat Őry Péter, a Pro Civis PT elnöke segítségével már kontextusba helyeztük egy múlt heti gyorselemzésben, így erre most nem térnénk ki külön.

Elsősorban magyarok?

A második nemzetiség kérdésével pro és kontra számos alkalommal foglalkoztunk (például ITT, ITT vagy ITT). Támogatói, jelesül az akkor még kormányzati pozícióban lévő Most-Híd párt, illetve értelmiségi holdudvara, azt remélték tőle, hogy kozmetikázza majd a várhatóan elkeserítő népszámlálási adatokat. A másik oldal, többek között a magyar népszámlálási kampány koordinátorai, Tokár Géza vagy Kovács Balázs, azzal érvelt, hogy nem csak módszertani zavart okoz a második nemzetiség lehetősége (lévén az eredményeket nem lehet majd összevetni érdemben a korábbi népszámlálások statisztikáival), hanem egy veszélyes precedenst is teremt.

Kaput nyit az asszimiláció felé, egy fogyatkozóban lévő közösség kapcsán pedig a multietnikusság hangsúlyozása már eleve kontraproduktív lehet.

Bár a leginkább pesszimista, a magyarság lélekszámát 400 ezer alá becslő várakozások végül nem igazolódtak be, az már most látszik, a fogyásunk nem lassult. Az adatok mélyebb megértése után védhetetlen az az álláspont, hogy elhanyagolható a fogyásunk, az olyan, legyünk megengedőek, furcsa kijelentések pedig, hogy a Most-Híd tízéves munkájának köszönhetően alig fogyott a magyar, végképp szót sem érdemelnek.

A népszámlálás adatainak nyilvánosságra hozatala óta egyelőre alig foglalkozott valaki a nemzetiségi eredmények kézzelfogható, mindennapi következményeivel.

A kisebbségi nyelvhasználati jogokat és a vizuális kétnyelvűséget nemzetiségi arányokhoz kötő törvények miatt ugyanis egyáltalán nem mindegy, egy-egy településen mekkora nemzeti közösségünk aránya.

15-15-15

Tekintsük át először, mely törvények szabályozzák a magyar nyelv használatának kereteit Szlovákiában. Ahogy azt Horony Ákos kisebbségi, nyelvhasználati kérdésekkel foglalkozó jogász, a Velemjáró ötletgazdája kiemelte, a szlovák jogrendben két törvény, az államnyelvre vonatkozó 270/1995-ös törvény, illetve a 184/1999-es azóta többször módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény szabályozza. Ezeken kívül más törvények, például az információs vagy a polgári perrendtartás is tartalmaz nyelvhasználatra vonatkozó kitételeket, ahogy több kormányrendelet is. A nemzetközi dokumentumok közül a nyelvi kartát és a kisebbségi keretegyezményt említhetnénk.

Számunkra most leginkább a kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosítása érdekes, amely a nyelvhasználati küszöböt a korábbi 20-ról 15 százalékra vitte le.

A magyar közösség ebből a szempontból kedvező helyzetben volt, mondja Horony, hiszen a nemzetiségi adatokat 1991 óta nem aktualizálták. Azon települések listáját, ahol biztosítani kell a kisebbségi nyelvhasználatot, az 1999-ben kiadott kormányrendeletben a rendszerváltás utáni első összeírás mutatói alapján határozták meg (az 1991-es népszámlálás 567 ezer magyart talált) és a 2001-es és 2011-es népszámlálást követően sem változtattak rajta. Tehát mind a mai napig azokon a településeken biztosított a kisebbségi nyelvhasználat, amelyeken 1991-ben 20%-nál több volt az adott kisebbség részaránya.

A 2011-es törvénymódosítással a nyelvhasználati küszöböt ugyan 15%-ban határozták meg, de kimondták azt is, hogy amennyiben három egymást követő népszámláláson (2011-től számítva) az adott nemzeti közösség nem éri el a 15%-ot, a településen megszűnnek a kisebbségi nyelvhasználati jogok, ezáltal két további évtizedre kiterjesztve az 1991-es kedvező adatokon alapuló listát. A dolog persze fordítva is működik, a rendelet értelmében két egymást követő népszámláláson kell 15% feletti eredményt „elérnie” az adott közösségnek ahhoz, hogy nyelvhasználati jogai biztosítva legyenek. Az első falvak és városok tehát a 2021-es népszámlálás után kerülhetnek rá azon települések listájára, ahol törvényadta kötelesség biztosítani a kisebbségi nyelvhasználatot.

A 1991-es adatok alapján összeállított lista 2021 után csak bővülni fog. A tavalyi népszámlálást követően egyetlen településen sem veszik el a kisebbségi nyelvhasználati jog, ugyanakkor 2031 után már azok a települések, ahol a nemzeti kisebbség aránya 2011-ben beesett 15% alá és két (2021, 2031) népszámláláson át úgy is maradt, lekerülnek a listáról.

2031 után elveszítheti kisebbségi nyelvhasználati jogait például Szenc vagy Vágsellye is, függetlenül attól, hogy egyik vagy mindkét nemzetiségi kategóriát nézik.
Küszöb alatt

Adj magát a kérdés, mi alapján határozzák meg a küszöbértéket 2021 után? A második nemzetiséget is beszámítják majd, vagy csak azon lakosok száma alapján húzzák meg a 15%-ot, akik első helyen vállalták nemzetiségüket?

Nos, erre a kérdésre egyelőre nem ismerjük a hivatalos választ.

Horony Ákos kiemelte, ha a törvényt szó szerint értelmezik majd, akkor jogi szempontból teljesen egyértelmű, hogy a második nemzetiséget is számításba kell, hogy vegye az állam. A kisebbségi nyelvhasználati törvény ugyanis azokat sorolja az adott kisebbséghez, akik oda tartozónak vallják magukat, teljesen mindegy, hogy elsődlegesen vagy másodlagosan – magyarázza a szakember. A hatályos törvény szót sem ejt arról, hogy bármit változtatna ezen, hogy a népszámláláson első vagy második helyen jelölte meg a kitöltő az adott nemzetiséget. Ennek igen prózai oka van, a törvényt nem igazították hozzá a módszertani változáshoz, azonban a nemzetközi gyakorlat értelmében a kisebbségi jogokat biztosító törvényeket eleve a kisebbségek számára kedvező módon, tágan kell értelmezni, nem csoda, hogy a köztársasági elnök is így foglalt állást.

A kérdést tovább bonyolítja, hogy a kisebbségi kormánybiztos hivatala a népszámlálás előtt írásba adta kollégánknak, Somogyi Szilárdnak, hogy a küszöb meghatározásakor csak az első helyen megjelölt nemzetiséget veszik majd figyelembe.

A hivatal ugyanakkor arról tájékoztatta szerkesztőségünket, már létrehoztak egy bizottságot, amely annak lehetőségeit vizsgálja majd, miként lehetne elérni, hogy mégis mindkét lehetőséget figyelembe vegyék a nemzetiségi küszöb meghatározásakor.

Képtelenség tehát a címben szereplő felvetésre egyértelmű választ adni, ugyanis az sem világos, mi alapján határozzák majd meg ezt a 15%-os küszöbértéket, tekintettel arra, hogy egyre valószínűbbnek tűnik, a 2021-es volt az utolsó klasszikus népszámlálás. Könnyen lehet, hogy a nemzetiségi kérdést eltávolítják a listából.

Ebben az esetben, mondja Horony, egy a dél-tiroli példához hasonló eljárás lehet a megoldás, az Olaszországhoz tartozó autonóm tartományban a nyelvi közösségekhez tartozást egy regisztrációval kell igazolni, ez alapján szabják meg aztán a nyelvi és kisebbségi jogokat.

A szakember egyébként úgy véli, a hatályos kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel kapcsolatban több alapvető probléma is van. Egyrészt nem az anyanyelvhez, hanem a nemzetiséghez köti a küszöböt, holott a nyelvhasználati kérdésről van szó. Elég csak megnéznünk a bevezetőben bemutatott adatokat, hogy megértsük, miért is lenne mindez előnyösebb közösségünk számára. Hátrányos az is, hogy az összlakosságból határozza meg a küszöböt, miközben az ismeretlen nemzetiségűek aránya gyakran magas. Abszolút számban meghatározott alternatív küszöbre is szükség lenne, amely például Finnországban létezik.

Egy másik problémás pont, hogy a törvény települési szinten szabályozza csak a hivatali ügyintézés nyelvi szabályait.

Azokban a járásokban, ahol a járási székhelyen nincs meg a 20% (Léva vagy Nagykürtös ilyen), a járási hivatallal való érintkezéskor, a törvény nem írja elő a magyar nyelvhasználat biztosítását, hiába érkezik az állampolgár egy olyan településről, ahol többségben vannak a magyarok. Elméletileg persze előfordulhat, hogy ül ott egy magyar alkalmazott, a törvény nem tiltja a szóbeli magyar ügyintézést, de nem írja elő annak biztosítását.  Az előttünk álló időszakban mindenképpen a nyelvhasználati szabályozás kisebbségbarát felülvizsgálatára lesz szükség – magyarázza Horony.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.