2022. január 24., 15:55

Jelentősen fogy a szlovákiai magyar. Minden más önbecsapás

A Statisztikai Hivatal közzétette a 2021-es népszámlálás adatait. Mint az már ismeretes, összesen 422 065 személy vallotta magát magyarnak, ők voltak azok, akik első helyen jelölték meg a magyar nemzetiséget. A második helyen további 34 089 személy jelölte meg a magyar nemzetiséget.  Ez összesen 456 154 magyart jelent, de az még nem világos, hogy a magyarság létszámába beszámítódik-e a második identitás. Vajon mit lehet ezekből az eredményekből leszűrni? Csalódásra, vagy enyhe bizakodásra adnak okot a népszámlálási adatok? Vajon azok is a magyar nemzet részét képezik, akik a második helyen jelölték meg a magyar nemzetiséget? A népszámlálás eredményeiről a magyar szervezetek népszámlálási kampányának a koordinátorát, Kovács Balázst kérdeztük.

kovács balázs
Fotó: Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

Milyenek az első reakciói ismerve a népszámlálási adatokat? Bizakodásra ad okot a magyar kisebbség száma az országban, vagy elszomorító eredményt kaptunk?

Két végletet tudok elképzelni a népszámlálási eredményekkel kapcsolatban: végzetes letargiába esés az egyik oldalról, megalapozatlan optimizmus a másikról. A 2001-es és a 2011-es népszámlálási eredmények kihirdetésekor hajlamosak voltunk az előbbi hibába esni, most pedig mintha az utóbbit követnénk el, mondván, hogy a magyarok száma “mindössze” kétezer fővel csökkent. A valóságban azt láthatjuk, hogy a magukat magyar anyanyelvűként meghatározók száma 508 ezerről 462 ezerre csökkent.

Ennek fényében végképp nem értem, miért szólna bárki is az “óvatos optimizmus” hangján. A derűlátás órája akkor jön el, ha a fogyatkozó trend egyszer megfordul. Minden más önbecsapás.

Ahogy említette, a magyar anyanyelvűek száma 46 ezerrel csökkent tíz év alatt. Minek köszönhető ez a nagy zuhanás?

Évtizedek óta tudjuk, hogy a csökkenésnek három fő tényezője van: a nemzetiségváltás, a természetes fogyás és az elvándorlás. Kérdés, hogy a három változó közül melyik milyen arányban érvényesült a 2011 és 2021 közötti évtizedben, de erről már szakavatottabb embereket kell kérdezni. Feltételezem, hogy ez a feltáró munka a részükről is több időt igényel.

A 2021-es népszámlálásnak a sajátossága az volt, hogy két nemzetiséget is lehetett megadni. A vélemények ezzel kapcsolatosan megütköztek, és többen úgy kommunikálták, hogy ez egyfajta áttörést hozhat. Ismerve a számokat, ez nem így történt, hiszen a vártnál kevesebben éltek ezzel a lehetőséggel. Egyetért ezzel az értelmezéssel?

A magyarsághoz kötődők részéről valóban úgy tűnik, hogy keveseket szólított meg a kettős nemzetiség deklarálásának lehetősége. De ehhez gyorsan hozzá kell tennünk, hogy az a 34 ezer ember, aki második helyen jelölte meg magyar nemzetiségét, semmiképp sem egy elhanyagolható csoport.

Az is feltételezhető, hogy a szlovák nemzetiségét második helyen megjelölő 55 ezres csoporton belül a magyarok kisebb arányt tesznek ki, de a pontos számot még nem közölték.

Sokan voltak, akik nem is tudták értelmezni a második nemzetiség kategóriáját, hiszen a nemzetiségéről a legtöbb ember kizárólagosan gondolkodik. Mindenesetre az a veszély, hogy a második nemzetiség bevezetésével százezres méretekben jelennek majd meg “statisztikai” szlovákok a magyarok lakta térségben, szerencsére nem következett be. Ez jó hír a felvidéki magyar érdekképviselet szempontjából, ugyanis azt gondolom, hogy a “statisztikai” szlovákok megjelenése alapjaiban ásta volna alá a kisebbségi jogok bővítésére irányuló törekvéseket.

A múltban nagy vitájuk volt Ravasz Ábellel, a Híd korábbi politikusával, aki a kettős nemzetiség mellett érvelt, illetve annak fontosságát hangsúlyozta, mondván több magyar települést és magyar várost lehet megtartani. Jól látom, hogy ez a koncepció nem jött be?

Kérdés, hogy mit értünk “megtartáson.” Abban az esetben, ha a nyelvi jogok lehetővé tételéhez szükséges küszöbhöz hozzá tudjuk adni a magukat egy második nemzetiséghez soroló polgárokat, kétségkívül javítunk a helyzeten. Ebben Ravasz Ábelnek igaza van. Az már más kérdés, hogy az eredmények értelmezéséről a népszámlálás előtt semmi biztosat nem lehetett tudni. A magunk részéről ezért is hangsúlyoztuk, hogy a magyarság első nemzetiségként megjelölése a legjobb hozzáállás. Ami pedig a kultúra “megmentését” illeti: a magyarországi példa azt mutatja, hogy

a nemzetiségi kötődéseiket a népszámláláson szimbolikusan felvállaló, de életüket a többségi nemzet részeként élő személyek beolvadását ez a kérdezési mód semmiben sem befolyásolja.

Nem is befolyásolhatja. Magyarul: a második nemzetiség bevezetése nincs hatással az asszimilációs folyamatok megfordítására.

Egy nagyon fontos adat még, hogy nagyon kevés roma vállalta fel az identitását, ráadásul úgy, hogy most már két nemzetiséget is meg lehetett adni.

Ha a két adatot összeadjuk, akkor összességében 51 ezerrel több romáról beszélhetünk. De kétségkívül nagyon érdekes, hogy a magukat elsődlegesen romaként megvallók száma szinte fele a tíz évvel ezelőtti adatoknak. Úgy látom a dolgot, hogy az önálló roma nemzetépítés hívei ezt hatalmas csalódásként élik meg, és most úgy érzik, törekvéseik mögött nincsenek tömegek. Ez sem új elem és tanulságként talán azt kellene belőle levonnunk, hogy a magyarsághoz kötődő romákra most már tényleg ideje lenne tisztességgel odafigyelnünk.

Érdekes adatnak számít, hogy míg 2011-ben a nemzetiséget nem bevallók aránya 7 százalék volt, addig 2021-ben ez 5 százalékra csökkent. Ez befolyásolta a magyar kisebbség számának alakulását, többen merték idén vállalni az identitásukat?

Részben igen. Tudni érdemes, hogy az 5 százaléknyi ismeretlen nem csak a nemzetiségüket nem deklarálókból áll össze, hanem ehhez hozzáadják a népszámláláson részt nem vett polgárokat is. Határozottan kijelenthetjük, hogy többen adtak választ a nemzetiségre vonatkozó kérdésekre a 2021-es népszámláláson.

A magyar szervezetek összkampányának a népszámlálási koordinátoraként mit tapasztalt a kampány során? Elégedettek voltak a mozgósítással, illetve a tájékoztatással?

Erre a kérdésre nem igazán tudok válaszolni, mert nincsenek eszközeink a népszámlálási kampány sikerességének felmérésére.

A kampány eléréséről tudok számokkal szolgálni: a közösségi médiában 670 ezres eléréssel dolgoztunk, a nepszamlalas.sk tájékoztató honlapnak pedig 85 ezer egyedi szlovákiai látogatója volt.

Ezek országos viszonylatban is komoly számok. Ugyanakkor szemben egy választási kampánnyal – ahol a siker mércéje a választáson elért százalékos eredmény – itt nem jelenthető ki kategorikusan, hogy ennyivel és ennyivel többen vállalták a magyarságukat a kampánynak köszönhetően. Annyi bizonyos, hogy sok elkötelezett ember tett komoly munkát a tájékoztatásba, ráadásul akkor, amikor a járványügyi intézkedések miatt eleve korlátozottak voltak a lehetőségek – nekik köszönet mondok ezúton is.

A népszámlálási eredményeket a Szövetség is kommentálta, és azon belül az egyes platformok is. Mit tud tenni a jövőben a Szövetség, vagy akár más felvidéki mozgalom annak érdekében, hogy az identitás megőrzését erősítsék a magyarokban?

Értem a politika logikáját, hogy a kisebb arányú csökkenés “sikerét” mindenki a saját irányvonalának igazolására próbálja felhasználni. De vegyük észre a dolog abszurditását!

Akárhogy is nézem, itt van egy, az elmúlás felé sodródó közösség, aminek a vezetői azon versenyeznek, hogy kinek az “érdeme”, hogy lassult a magyarság fogyásának üteme. Ez egy vesztes mentalitás, amitől egész egyszerűen meg kell szabadulnunk.

Az elszlovákosodás mozgatórugója a magyarok egyenlőtlen státusza: ebből következnek azok a képzetek, hogy a magyar nyelv nem való a nyilvános térbe, az egyéni felemelkedést pedig a szlovák iskola biztosítja. Legyen verseny a felvidéki érdekérvényesítésen belül, de a verseny tárgya ne a felelősség áthárítása legyen, hanem az, ki mennyivel járul hozzá a magyarok Szlovákián belüli egyenlőségéhez!

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!