2022. augusztus 9., 18:00

Időutazás a nyékvárkonyi Aratóünnepélyen - VIDEÓ

Idén immár kilencedik alkalommal rendeztek aratóünnepséget Nyékvárkonyban, ahol helyi népművelők egy csoportja mutatta be, hogyan arattak elődeink. A szervezők legfőbb célja az, hogy a fiatalabb generációnak bemutassák, hogy milyen áldozatos és kemény munkával került annak idején kenyér az asztalra.

A Napraforgó Polgári Társulás szervezésében a kézi kaszálás mellett egy cséplőgép működését is bemutatták, valamint színes kísérőprogramok is színesítették a rendezvényt. Sóki Kiss Mónika, a társulás elnöke a cséplőgép kapcsán elmondta, hogy az elektromos motorral hajtott mezőgazdasági gépet már több évtizede nem használják, így már a beindítása sem kis feladat.

Most nagyon egyszerű a szupermarketok polcairól levenni a kenyeret, de szerintem sokan átértékelik ezt, hogyha megnézik ezt a munkát – mondta.

Főszervezőként fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a rendezvény szervezésében és megvalósításában több mint hetven ember segítette a munkáját. Kiemelte, hogy a bősi barátaik nélkül biztosan nem valósulhatott volna meg az ünnepély, de köszönettel tartozik elsősorban a kaszásoknak, marokszedőknek és a csallóközi gazdáknak. Financiális szempontból pedig a nyékvárkonyi községi hivatal, valamint a MOL Alapítvány járult hozzá a rendezvény létrejöttéhez.

A kézi aratás élménye mellett a látogatókat színes kulturális és zenei műsor is várta, melynek sztárvendége Kovács Koppány volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.