Véres, szörnyű lakodalom
Csernobil. Nem kell magyarázatokat fűzni hozzá. Éppenséggel mementó is lehetne. Ha a woke mára nem juttatott volna el mindent a múlt teljes eltörléséig, a tapasztalat, az emberiség közös tapasztalatainak és tudásának megtagadásáig, a butaság és elvakultság piedesztálra emeléséig.
Mint a Titanicon, a szalonban szól a zene, folyik a pezsgő és a tánc, elvégre megígérték, akik megépítették az elsüllyeszthetetlenül biztonságos óriáshajót, hogy annak a fedélzetén senkit soha nem érhet baj. Csak egy ostoba jéghegynek felejtettek el szólni, hogy tengeren ne úszkáljon.
Nyelvek, nemzeti kisebbségek betiltása és gyilkolása után már egyházakat tilt be, meggyűlölte a pápát is, aki lassan három éve már békekötésre inti, próbálja rábeszélni. Ellene is szervez egy merényletet? A sajátjai ellen már megcsinálta, s nem stratégiai döntésként határozta el, hogy a kurszki atomerőművet veszi be. Már neki is indult, ha országa és annak népe egyre fogyatkozik is. Ha Ukrajna pusztul, vesszen mindenki más is.
Nem tudom, a saját démonain túl ki buzdítja, ösztökéli, ki sarkallja arra, hogy élhetetlenné tegye azt a földet, amit – állítólag – meg fog véde(t)ni.
Hogy ki hiteti el vele, kell egy kétségbeesett új frontot nyitnia azért, hogy neki is legyen „atomfegyvere”, piszkos bombája, s odapörköljön vele az oroszoknak. Hogy megmutassa! Mit és kinek? Elvégre a csernobili atomerőmű balesete már megmutatta, mire képes a kiszabadult láthatatlan erő. De Volodimir tehetetlen dühében azt bizonyítja, komolyan elhitte, amivel hitegették, hogy Moszkva ura kismiska, akit csak úgy, egy laza mozdulattal lepöcköl a történelem térképéről.
(Andersen és a Grimm testvérek szégyenükben forognak a sírjukban.) Most érdemes figyelni: a CIA meg akarta akadályozni a robbantást, de Volodimir már elszabadult. Már Amerikára sem hallgatott. S ilyenkor mit tesz egy józan, megfontolt, mindent a kezében tartó egyedüli világhatalom? Teljesíti az elszabadult fickó követeléseit: pénzt, paripát, fegyvert, minél messzebbre hordót szállít neki, meg szakértőket, katonai stratégákat – beismerten csak a kijevi pincékbe – rendel ki az erőszakkal sorozott hadseregei mellé, hogy felrobbanthassa akár Moszkvát is. Meg talán azokat a jelző- és „radar-rendszereket”, amelyek a jelen sorok írása idején még elejét vehetik egy igazi, s véletlenül is kölcsönössé válható atomcsapásnak…
Úgy tűnik, nem csupán Volodimir pörgött túl. A progresszív „regresszió” sem akar lemaradni, lélekszakadva tülekedik, hogy a történelem jó oldalán álljon.
Mert elég egy üres jelszó, hiszen gondolkodni fáj; jöjjön inkább az armageddon. Bruce Willis – vagy az AI – majd rendbe teszi a dolgokat, a számítógép meg dob egy új életet s játszhatunk tovább…
Hogy is írta Brecht az „Arturo Ui megállítható felemelkedése” című drámája ajánlásában? Tisztelt közönség! Eljátsszuk önöknek… a nagy, történelmi gengszterparádét! Nos, az a „parádé” maga a második világháború lett. Arturo Uinak (Hitler) elnézték egykor az eszeveszett nyomulását, ahogy most elnézik Volodimirnek, sőt még uszítják, pénzelik is, talán még egy életmű-Oscart is kiosztatnak neki, miközben hitetik vele, hogy egy kurszki betörés akkora csapás Vlagyimírnak, amekkorát már képtelen lesz túlélni.
De ki éli túl? „Gengszterparádé” közben nem lehet békéről tárgyalni. Vlagyimír már üzent, be vannak mérve a nagyvárosok világszerte.
A cím sortöredék Ady „Emlékezés egy különös nyáréjszakára” c. verséből.
Megjelent a Magyar7 2024/36. számában.
