Válasz Kopócs Tibor festőművésznek: Bulldogmentalitás és a felvidéki kortárs kultúra

A századik lapszám mindig több, mint egy kerek szám. Visszajelzés arról, hogy van közeg, van kitartás, és van értelme annak a munkának, amit sokan, sokféleképpen beletesznek. Az OPUS 100 ilyen értelemben valóban ünnep, és jó látni, hogy a felvidéki magyar irodalmi élet képes ilyen teljesítményre. Ez nemcsak a szerkesztők, hanem mindazok érdeme is, akik írással, képpel, jelenléttel hozzá-járultak ehhez az úthoz. A felvetett probléma azonban, hogy egy műalkotás a borítóra kerül az alkotó előzetes értesítése nélkül, nem söpörhető félre.

Az ilyen esetekre szokták mondani, hogy „belefér”, a „jó szándék vezérelt mindenkit”, de a mai világban ez már nem ilyen egyszerű. Ha a jelenről beszélünk, nem mehetünk el az új szereplő, a mesterséges intelligencia mellett sem. „Ő” alaposan átírta a játékszabályokat, mert nemcsak a közvetlen felhasználás számít, hanem az is, hogy a digitális körforgásban a kép könnyen módosíthatóvá válik.

Az MI korában a képek, grafikák, vizuális tartalmak sorsa különösen érzékeny területté vált. Egy alkotás ma már nemcsak egy konkrét felhasználásban jelenik meg, hanem könnyen bekerülhet olyan online rendszerekbe, ahol elveszíti a kontextusát, az alkotói kontrollt, sőt akár újrahasznosíthatóvá válik különböző rendszerek számára. Egy „ártatlan” borítóközlés ma már túlmutathat önmagán. Kérdés az engedély, a jog, a kreditek pontossága, és az is, hogy az alkotó milyen mértékben rendelkezik a saját műve felett. Éppen ezért nem arról van szó, hogy hibát kell keresni, hanem arról, hogy kritikusan kell tekintenünk az eddigi gyakorlatainkra. A cél valóban nemes volt, bemutatni, értéket közvetíteni, ünnepelni, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy minden felhasználás előtt tisztázzák az alkotó szándékát, engedélyét és az esetleges jogdíjakat.

S ha már szóba került az alkotó, Kopócs Tibor, nem véletlenül került a történet középpontjába. Révkomárom képzőművészeti életének meghatározó alakja, akinek tevékenysége nemcsak a festészetre, hanem a kultúraszervezésre is kiterjed. Több mint egy évtizedes ismeretség távlatából mondhatom, hogy nem egyszerűen egy alkotóról van szó, hanem egy olyan személyiségről, aki, ha úgy tetszik „rááll az ügyekre”. Néha harsányan, de következetesen, makacs kitartással. Ha egy gondolat megragadja, akkor azt nem ereszti könnyen.

Ez a fajta attitűd hiányzik sokszor a közegünkből. Miközben igaz, hogy vannak kiváló alkotóink – írók, színészek, zenészek, képzőművészek –, az is igaz, hogy ezek a teljesítmények gyakran párhuzamosan, egymás mellett léteznek, nem egymással összekapcsolódva. Dolgozunk, szervezünk, létrehozunk, ki-ki a maga területén, de az az erő, ami mindezt össze is tudná fogni, valóban hiányzik. A Felvidéki Kortárs Magyar Művészeti Akadémia gondolata éppen ezért izgalmas, de közben nehéz is. Nem azért, mert ne lenne rá igény, hanem mert a jelenlegi struktúráink túlzottan széttagoltak. Egy ilyen léptékű kezdeményezéshez nemcsak szándék, hanem összehangolt akarat és stabil háttér is kellene.

Mindezzel együtt fontos kimondani: az a fajta bulldogmentalitás, amit Kopócs Tibor képvisel nem hátrány, hanem erőforrás. Szükség van azokra, akik nem engedik el a kérdéseket, akik újra és újra felhozzák ugyanazokat a problémákat, mert pontosan ezekből a visszatérő felvetésekből születhet előbb-utóbb valódi változás. A fiatal generáció képviseletében, belülről ismerve a kortárs képzőművészeti közeg működését, mondhatom, hogy a felvetett kérdések nagy része valóban létezik, nem pusztán kívülről sugallt kritika. Lehet vitatkozni a hangnemről, lehet árnyalni a megfogalmazásokat, de a felvetett kérdések jelentős része valós.  

Lapajánló

2026. április 16., 11:52

Áradás a bizonytalanságok korában és egy négyszázéves lakoma – megjelent a MAGYAR7 16. száma

Politika, közélet, gazdaság, kultúra, sport...  A szokásos gazdag tartalmat kínálja hetilapunk új száma.

Megjelent a Magyar7 2026/16. számában.