Levél a felvidéki magyar írókhoz
Két okból ragadtam tollat, illetve korszerűbb eszközzel, a számítógépem klaviatúráján pötyögtetem/klimpírozom e sorokat, s írom e levelet a felvidéki kortárs magyar írókhoz. Egyik okom, hogy mostanság egyre többször végigböngészem a médiumokat, s köztük (talán a leglátványosabb) a Facebookon szörfözve leltem rá a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) örömünnepére, az OPUS 100. lapszámának a megjelenésére, amelyet a közelmúltban Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeumban ünnepelt a nagyszámú irodalomművelő és -kedvelő közönség.
A közzétett információk szerint sokan felszólaltak, értékeltek megfelelő kultúrműsorral kiegészítve. Hozzászóltak az illetékesek, de még a kevésbé illetékesek is elmondták véleményüket az OPUS 100 megjelenése kapcsán. Ez így van rendjén. Ünnepeljünk, van mit dicsérni, értékelni. Jogos az ünneplés, ezt öröm volt észlelni és tudomásul venni nekem is. Egy irodalmi lap századik megjelenése, ez már érték, ez már valami! (Nem semmi…!)
Gratuláció a rendszerességért, a kitartásért, a szervezettségért, a felvidéki magyar kultúránkban az irodalmi értékek mentésének kézzelfogható eredményéért.
A másik okom: az OPUS 100 borító elején az én egyik műalkotásom Az angyal érintése I., (Tisztelet Szalay Lajos grafikusművésznek) című díszíti. Bevallom, örültem a látványnak. Ezen a tényen pedig kicsit el is gondolkodtam: a szerkesztő urak (a főszerkesztő úrról nem is beszélve?!) nem tartották fontosnak értesíteni, vagy jobb esetben felkérni az alkotót a műve közlésének engedélyezésére a lapjukban. (Persze, hogy megadtam volna, örömmel.) Vajon a többi kollégámmal is így jártak el, akiknek a művei díszítik (illusztrálják) e remek számot?
Nos, most jutottam el a valódi okok lényegéhez, amiért tollat ragadtam. Vitán felül áll, hogy a SZMÍT (Hodossy Gyula elnökkel, Nagy Erika titkárral és a vezetőséggel) a legszervezettebb és a legsikeresebb alkotógárda a felvidéki kortárs magyar kultúránkban. Az írók írnak, a költők verseket fabrikálnak, a művek pedig megjelennek lapjainkban, kiadványokban, könyvekben, vagyis közkinccsé teszik alkotásaikat. Aktív és sikeres a SZMÍT (hála a Teremtőnek, ilyenünk is van a felvidéki magyar életünkben). Ők is így gondolják – jogosan.
Dicséretükre legyen mondva, hogy számos alkalommal kérték fel együttműködésre felvidéki magyar képzőművészeinket: könyveik díszítésére, illusztrálására, kiállításaink megnyitását is vállalták időnként. Egyszóval, műalkotásainkkal mi is gazdagítottuk a SZMÍT tevékenységét. Közös jelenlétünk a felvidéki kortárs magyar kultúránkban pedig kötelez. A kötelezettség pedig már felelősség. A felelősség pedig még további vállalást sürget. Indoklás: ha a SZMÍT a felvidéki kortárs magyar kultúránk egyik meghatározóan fontos letéteményesének tartja magát (szerintem jogosan!), akkor fel kell(ene) vállalnia, vagy legalább kezdeményezően, ösztönzően kell(ene) hatnia a többi kulturális intézményeinkkel együtt (színházaink, zenészeink, kórusaink, építészeink, képzőművészeink, táncosaink stb.) a kapcsolatfelvételre azzal a szándékkal, hogy kezdeményezi egy konferencia (2-3 napos) megrendezését. Ennek keretében megtárgyalnánk a közös dolgainkat azzal a céllal, hogy minél előbb létrejöjjön egy fórum, azaz a Felvidéki Kortárs Magyar Művészeti Akadémia, amelynek az lenne a feladata, hogy összefésülje/szervezze a felvidéki kortárs magyar kultúra értékeit, jelenét/jelenlétét, láthatóságát; bizonyítékait a magyar nemzettudatunk szellemi-lelki értékeinek a megjelenítésében, a műalkotásban professzionális szinten.
Vannak eredményes hivatásos magyar alkotók a Felvidéken (színészek, írók, zenészek, fotósok, építészek, táncosok stb.), értékeket teremtenek, ámde nincs kapcsolatunk egymással. Nem ismerjük kellően egymás alkotásait, nem tartjuk fontosnak közösen erősíteni a kortárs magyar kultúránkkal azonosuló magyar nemzettudatunk ápolását. Tapasztalható, hogy alkotásaink elismertségét másoktól (idegenektől) várjuk. Ez pedig félrevezető – és szerintem veszélyes, sőt, bűn, hogy „trendi” mintákat hajhászva másokhoz vágyunk igazodni. Sokszor kényelemből, kényszerből, az elismertség óhajából, a meggyőződés hiányából, a hitnélküliségből (hazátlanság, korrumpálhatóság) tevődik össze a felvidéki kortárs magyar kultúránk állapotának mostani összképe.
Én így látom, tapasztalom a dolgaink állapotát. Szerintem minél előbb össze kellene jönni, és megbeszélni közös dolgainkat az említett egyesületek, szervezetek felelős vezetőivel, majd cselekvő programot felállítani kultúránk ápolása érdekében. Merjünk nagyot álmodni és tegyük is oda magunkat érte.
