Ünnepelnek az ellendrukkerek
Van értelme a V4-nek? – tette fel minap a bombasztikus kérdést az egyetlen nyomtatott magyar nyelvű szlovákiai napilap publicistája a visegrádi országok vezetőinek prágai találkozója után. Szerinte nincs, hiszen ha Feledy Botond úgy gondolná, hogy van, akkor más címet ad a cikkének.
Mert azzal minden józan ítélőképességű ember tisztában van, hogy a visegrádi kezdeményezés olyan sikertörténete a tágabb régiónak, amilyenre alig akad példa az Európai Unióban. Lekicsinyelni, aláásni és megtorpedózni a V4-ek fontosságát csak az ellendrukkerek szokták, akiknek semmi sem drága, ha a brüsszeli (sőt a távolabbi) diktátumokat és érdekeket kell képviselni és lenyomni a jónép torkán. Szlovákiában éppúgy, mint mindenütt.
„Ezért kéne még most fellépnie az Európai Bizottságnak azért, hogy a büntető törvénykönyvi és igazságszolgáltatási reformokat megvizsgálják az európai alapjogi charta értékei fényében.”
Miért is? S hogy jön ez a V4-ek értékeléséhez? Nem tudom, hogy az idézett fényességes európai „alapjogi charta értékei” mennyiben befolyásolhatják egy szuverén ország igazságszolgáltatásának gyakorlatát, ha csak nem verik szét az ország alkotmányát, és nem akarják bevezetni például az európai joggyakorlatból rég kivezetett halálbüntetést. Hanem az effajta üzengetéseket és sugalmazásokat igen jól ismerjük a magyarországi szabadmadaras gyakorlatból.
S ebbéli igyekezetükben az Új Szó sem akar lemaradni. Mert a napilap urainak (akik nem azonosak sem a felvidéki, sem a máshoni magyarsággal) az az érdekük, hogy ahol csak tehetik, igyekezzenek lejáratni a szuverenista, nemzeti politikát, amelyet a V4-eken belül Magyarország és Szlovákia képvisel. A német jelzőt átvéve: „a két közép-európai Putyin-Verstehert” (szabad fordításban: Putyin-barátot). Mert aki szuverén, és mindenkivel szóba áll (ebben áll többek közt a szuverenitása), az csak Putyin-bérenc és szolga lehet, aki pedig haptákba vágja magát, és meghunyászkodva követi a központi direktívát, az szabad madár.
E fejre állított logika mentén a neoliberálisok példaképe Tusk, a lengyel kormányfő, aki éppen a lengyel alkotmányos rend romba döntésén szorgoskodik hazájában, és Fiala cseh miniszterelnök, aki buzgóságában a világ összes fegyverét tolná a keleti frontra. E két rettenthetetlen „demokrata” természetesen fanyalogva vett részt a V4-es találkozón.
De hát mit is várhatnánk el a libsi sajtótól? Hogy erőt vesznek magukon, és az igazságot próbálják becserkészni? Nem az a feladatuk! Lejáratni, aláásni, lapátolni a fekáliát mindenki nyakába, aki nem fúj egy követ velük. Ez az ő küldetésük. És barbárnak nevezni mindenkit, aki más véleményen van, mint ők. Mert az ugye nyilvánvaló, hogy az évszázados magyar–lengyel barátságot éppen az általuk csodált Donald Tusknak sikerült pár hónap alatt lerombolnia (reméljük, nem végleg), míg a szlovák–cseh viszonyt a szintén libsi Fiala rondította szét szinte egyik napról a másikra. Aki buzgóságában néhány nap múlva becsapta az ajtót a szlovák miniszterelnök előtt, és tágra nyitotta a progresszív ellenzéknek.
Akkor ki is a barbár? Ám köpjétek a markotokat és élvezkedjetek, milyen remekül mennek a dolgok, hiszen sikerült szétbarmolni azt, ami évtizedeken keresztül jól működött, és sütögessétek a billogot azok homlokára, akik képesek voltak az együttműködésre. Ezzel együtt szánalmasak vagytok, ha úgy vélitek, hogy valaki még elhiszi a hazugságaitokat.
