Ujjgyakorlat
Mindenkinek megvan a maga története. Nem vagyok kivétel én sem. S nem tiltakozom, amikor mások mesélnek rólam történeteket, amik vagy megtörténtek, vagy nem is, de talán megtörténhettek volna. Nézem inkább az eget, azt a leírhatatlan gyönyörű kékséget, melybe beolvadni lenne jó.
Néha, amikor kinézek az ablakon és fehér kondenzcsíkok rajzolatait látom, mindig eszembe jut egy szívemnek közeli ember, s ráütőrímként egy fanyar felszisszenés, hogy mégis van elég kerozin…Ilyen az én különbejáratú asztalfiók-költészetem. Néhai tanár uram szokta volt mondani, nem érti, miért kell agyoncsapnom a végén minden versemet valami sült realista beszólással. Hát – mondtam –, talán azért, hogy világos legyen, ez nem vers, nem költészet, csak ujjgyakorlat. Mint a régimódi klasszikus gimnáziumokban volt szokás: a verstan – poétika – elsajátításának gyakorlati felmutatása. Újat mondani úgysem tud az ember, a régi nagyok már megírtak tökéletesen mindent, attól klasszikusok. Elég, ha az ember olvasni tudja őket, értőn olvasni; a megértéshez pedig jó, ha az ember a poétika tudományát, fortélyait és eszközeit is ismeri. Az időmértéket például, hogy daloljanak vagy zengjenek azok a sorok néma olvasás közben is.
Ilyesmivel foglalatoskodom mostanában. Időnként, ha már fogytán a levegőm s elfog valami ismeretlen remegés, egy jó hexameter segít ritmust találni a létezéshez. A lélegzéshez. Ha nem akar elbírni a lábam, felrepülni segít, vagy imádkozni, Balassi istenes verseivel, belegondolni néha, hogy önmagával is szembe kell néznie az embernek. Szépítgetés nélkül. Dühöngés nélkül. Az idő mérték. A hetedik x után már csak ajándék minden új nap, miért is kellene indulatokkal rontani azt, ami szép is lehet.
Csalódások? Ideig-óráig talán. Aki öreg, lássa be bölcsen, hogy meg kell adni a lehetőséget a fiatalabbaknak is az érlelődésre, arra, hogy idővel ők is rádöbbenjenek, vasigazság, hogy az életét végül mégis csak önmagára kell bíznia az embernek, önmagának kell berendeznie és elrendeznie. Mértékkel, értékkel, térben és időben. „Alattad a föld, / fölötted az ég. / Benned a létra.” (Weöres Sándor) Addig ideje van a tévedéseknek, a botladozásoknak, a bűnöknek, még a bűnözésnek is. Annak is, hogy vannak az ember szeme és elméje elől örökre elfedve maradó dolgok, rejtélyek, tragédiák, melyeket nem lehet megválaszolni, sem megfejteni.
Az ilyen tragédiákat csak megbocsátani lehet. Öt, tíz, húsz, száz év után is. Kegyelmi állapot, ha megbocsátani képes az ember. Mert a kegyelem az égből jön, isteni ajándék, ahogy a megkegyelmezés is. Adja bár ember a kegyelmet. A megbocsátás, a megbocsátás képessége a gyakorlóját is építi, békességet teremt a lelkében. Nem számít, milyen a bűn. Minden ember gyarló. Kinek ne járna kegyelem? A gyóntatószék, a vezeklés után is tisztul az ember, s ha szembenézett magával, miért ne jöhetne el a megbocsátás? Ha gyilkosokat felmentenek arra hivatkozva, hogy zavartak voltak, lelki betegséggel küszködtek, s visszaengedik őket a társadalomba, egy gyarlóságból-gyávaságból-egzisztenciaféltésből megroggyant embert miért ne illethetne meg a kegyelem? Miféle sátáni elme szüleménye politikai vizsgálóbizottság elé vonszolni azt, aki képes volt megbocsátani, mégha karrierje ráment is, csak azért, mert a bosszúnak él?!
Meglehet, azért vagyok még itt, húsz év után is, mert álmatlan éjszakákon át azért fohászkodtam, ne a bosszúállás roncsoló tüskéi növekedjenek a lelkemben; a bosszú a Fentvalóé, s bármekkora is veszteségem, maradék napjaimat ne töltsem belső fortyogással. A bosszú éltetése-növelése-ébrentartása megöli az emberben az embert. (Ha uszított tömegekben öli meg, azt egy nép fogja megszenvedni. Nem blöff ez, ezt egy kisebbségi magyar tapasztalatból tudja.) Vannak titkok, rejtélyek, megfejthetetlenek. Megint egy vers: „a titkokat ne lesd meg/ s ezt az emberiséget,/ hisz ember vagy ne vesd meg”. (József Attila)
Forr a világ. A békesség egyre kevesebb. Ahol még nem szólnak a fegyverek, ott is. A politikán túlról okos, bölcs emberek szólítanak a fehér zászlók kitűzésére. Pápáink sorában már a második int nyomatékosan békességre. Figyelmeztet: az ember csoda, nem szabad elpusztítani.
