2022. november 10., 08:52

Színe és visszája

Taroltak a független képviselők – ünnepelt a megyei és az önkormányzati választások után az egyetlen szlovákiai magyar nyelvű napilap a címlapján. Engedjük meg, hogy nem ünnepelt, csak a „hivatalos” mantrát ismételte el.

választás 2022
Fotó: TASR/AP

De miért is örömködne egy nem magyar tulajdonban lévő napilap a magyar sikerek láttán? Mit mond nekik a két szám, az 54 (ennyi magyar megyei képviselője lett az új magyar pártnak) és a 263 (ennyi felvidéki településen nyert polgármesteri helyet a Szövetség jelöltje, illetve 41 posztot koalícióban induló jelöltje)? Vagy az 505 000? Ennyi szavazatot kaptak a Szövetség jelöltjei a megyei választáson.

A szlovák neoliberális laptulajdonos szája íze szerint valóban a függetlenek taroltak. A fővárosban ráadásul a neoliberálisok. Lelkük rajta.

A színe kétségtelenül jó képet mutat. A legutóbbi népszámlálás szerint a felvidéki magyarok száma nem éri el a félmilliót (hivatalosan 456 148). Ehhez képest több mint félmilliónyi (505 ezer) szavazatot kaptak a magyar párt, a Szövetség jelöltjei a megyéken. Elképesztő szám? Igen. Ha az országos parlamenti választásokra vetítenénk ki, nyilván boldogok lennénk egy hasonló eredménnyel. Csak hát tudjuk, Szlovákiában egyetlen választási körzet létezik, ahol egyéni jelöltekre nem lehet szavazni, csak pártokra. Ez pedig jócskán zárójelbe teszi ezt a lehetőséget.

Másrészt pontosan tükrözi, mennyire igazságtalan és torz a szlovákiai választási rendszer. A választási küszöb lejjebb vitelének ötletét (mondjuk 3%-ra) akár el is vethetjük, ezt a pozitív diszkriminációt (vagy nevezhetjük akár szubszidiaritásnak) a mélyszlovák nemzettudat sosem fogja megengedni.

A magyarországihoz hasonló vegyes választási modell (pártlista és egyéni jelöltek) azonban sokkal inkább tükrözné a valódi népképviseletet. Tartok tőle, ezt is el kell felejtenünk, a fenti okok miatt. Marad tehát számunkra a „magunkban bíztunk eleitől fogva” korparancsa.

Van persze visszája is. Anélkül, hogy ünneprontók lennénk, akadtak nagy csalódások.

Komáromban például a régi sérelmek végtelen története és a permanens széthúzás érvényesült, míg Pozsonypüspökiben, a főváros legmagyarabb városrészében mostanra érett be a tudatos elszlovákosítás gyümölcse. Várható volt, mégis letaglózó lett az eredmény.

Pozsonypüspöki klasszikus esete a „bekerítésnek” és a választási körzetek manipulálásának. Az első döfést akkor kapta meg az egykori mezőváros, amikor (Oroszvárhoz és Járfaluhoz hasonlóan) Pozsonyhoz csatolták, és a háború után a Beneš-dekrétumok leple alatt elorzott, egykor őshonos magyarok tulajdonában levő földeket szaporán beültették panelrengeteggel. Ez az évtizedek során kitermelte a szlovák szavazókat. Püspökinek évtizedeken keresztül magyar polgármestere volt, most a 15 tagú helyi képviselő-testületbe is mindössze két magyar képviselő került a zömmel neoliberális szlovákok közé.

De akadt olyan gömöri falucska is, ahol ugyanaz a (magyar) polgármester mostanáig hidas színekben, ezután pedig a Pellegrini-féle Hlas színeiben ül a polgármesteri székben. Az Örkény István tollára kívánkozó kis felvidéki abszurdra nyilván több példa is akad – majd az elemzők kibogarásszák, hol fordult elő ehhez hasonló.

Mindenesetre a Szövetség szinte lehengerlő sikere elgondolkodtathatja a megrögzött kételkedőket is, hogy tanácsosabb lenne felhagyni az ellenségeskedés szításával, és – bár nem mindenkinek tetszik – meg kell próbálni az igazi összefogást. A megyei és az önkormányzati választási siker világosan megmutatta, hogy más lehetőségünk aligha marad.

Ha a felvidéki magyarság hallgat az életösztönére, és nem forgácsolja szét a szavazatait egy-egy magányos, eltévedt lovasra, sértődött önjelöltre, ha nem ül fel a hideg virsli, meleg sör ígéretének, akkor talán megállíthatjuk azt a fogyást, amely száz éve a sorsunk.

És akkor nem kell majd azon örömködni, hogy kik győztek, és kik irányítják a sorsunkat. Helyettünk.

Megjelent a Magyar7 2022/45. számában.

Megosztás
Címkék